Kutya okozta a balesetet, de a közúti infrastruktúrát működtető társaság viszi el a balhét.
Fizethet hanyagságáért a közúti infrastruktúra üzemeltetésével megbízott országos társaság (CNAIR): a vajdahunyadi törvényszék kártérítést ítélt meg egy Hunyad megyei autósnak, aki a Déva és Temesvár közötti autópályán szenvedett balesetet egy, az úttestre szabadult kutya miatt.
Az autós az autópályán megszokott sebességgel haladt, hiszen jobb helyeken általában nem kell arra számítani, hogy a sztrádán háziállatok bukkannak fel.
Nem így nálunk. Az autó előtt egyszer csak egy kutya jelent meg, az autós el akarta kerülni az ütközést, ezért félre rántotta a kormányt – és így következett be a baleset, amelyben az autó megrongálódott-
A baleset még február elején történt, az autós beperelte a CNAIR-t, és most alapfokon nyert is.
A bíróság ítélete értelmében a CNAIR-nak a gépjármű javítási munkálataira 5269, erkölcsi kártérítésként pedig további 1000 lejt kell fizetnie.
A bíróság ugyanis megalapozottnak találta a felperes panaszát, miszerint a kutya a CNAIR hibájából tévedt az úttestre, a társaság ugyanis elmulasztotta egy kiszakadt védőháló pótlását, a kutya pedig a résen keresztül jutott be az autósztrádára.
A CNAIR még reménykedhet, az ítélet ugyanis nem jogerős, így fellebbezhet ellene.
Kíváncsian várjuk a jogerős ítéletet.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.
A PSD valamennyi követelése bekerült Luca Niculescu kormányprogramjába. Az RMDSZ-es Szabó Ödönt választották a parlament imacsoportjának egyik alelnökévé.

További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?