// 2026. november 7., szombat // Rezso

Egyre több dohányos gondolja úgy, hogy a csempészcigi az igazi

// HIRDETÉS

Nőtt a feketepiac részesedése a cigaretták piacán.

Virágzik a cigaretta feketepiaca Romániában: a Novel Research hétfőn nyilvánosságra hozott felmérése szerint januárban már az összes eladott cigaretta 17,3 százaléka származott törvénytelen forrásból. Hogy a számot el lehessen helyezni a konkrétumok szintjén is: ez az adat 1,9 százalékkal magasabb, mint a tavaly novemberi. Sőt a teljes 2018-as év átlagát is meghaladja, ami 16,3 százalék volt.

A legtöbb csempészcigit az ország északkeleti régiójában fogyasztják, lassan az összes elszívott cigi felét: itt 41,1 százalékos az arány.

A legnagyobb mértékben viszont a délnyugati régióban nőtt a csempészcigi aránya november óta: 12,2 százalékpontos ugrással most 28,9 százalékra tehető azon cigaretta aránya, amelyet nem a trafikokból, hanem a piacok környékén lebzselő nepperektől, vagy biztos forrásokkal rendelkező ismerősöktől szereznek be.

Az egyetlen olyan régió, ahol csökkent a feketepiac részesedése, az az észak-nyugati, ahol 3,3 százalékpontos csökkenéssel januárban 13,9 százalékos volt az arány.

És hogy milyen csempészcigiket kedvelnek a polgárok? Nos, aki eddig még nem tette, most ismerkedjen meg a „cheap whites” fogalmával: ezek az úgynevezett „no name” cigik, amelyeket vagy törvényes, vagy kevésbé törvényes keretek között, alapvetően a feketepiac számára gyártanak. Ezek aránya 60 százalékos a csempészcigik között.

A források nagyjából változatlanok, csak a részesedésük más: a Moldovából behozott csempészcigaretta aránya 8,1 százalékponttal 19,1 százalékra csökkent, míg az Ukrajnából érkezőé 4,1 százalékpontot nőtt, és 12,9 százalékos volt.

A csempészcigi népszerűségének növekedéséhez minden bizonnyal nagyban hozzájárult, hogy a kormány a tavalyi év végén közel 10 százalékkal emelte a dohánytermékek jövedéki adóját.

A feketepiaci részesedés növekedése ezt „ellensúlyozza”: szakértői becslések szerint a növekedés évi 70 millió eurós kiesést okoz az államkasszának.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro