// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Eltiltják egy időre a köztisztségtől az RMDSZ egykori botrányhősnőjét

// HIRDETÉS

Nagy Debreczeni Hajnalkát megfeddte az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség.

Az összeférhetetlenség gyanúja már évekkel ezelőtt felmerült Nagy Debreczeni Hajnalka esetében, amikor kiderült, hogy a semmiért kapott magas fizetést a Kolozsvári Rádiótól, azonban az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) most kimondta azt, amit eddig is sejtettünk. Igaz, nem a volt fiktív rádiós munkája, hanem a Román Televíziótársaság (SRTv) igazgatótanácsi tagsága kapcsán állapította meg az összeférhetetlenséget.

Az ANI közleménye szerint 2016. március 22-e és 2017. szeptember 27-e, valamint 2018. március 28-a és szeptember 25-e között Nagy Debreczeni Hajnalka egyidejűleg volt a SRTv igazgatótanácsi tagja és két gazdasági társaság ügyvezetője, megsértve ezzel az összeférhetetlenségi törvényt. A fegyelmi vétségnek számító összeférhetetlenség miatt

három évig eltiltják bárminemű köztisztség viselésétől.

A köztisztségek vállalása márpedig egészen jól ment eddig Kelemen Hunor RMDSZ-elnök volt sajtófőnökének. Volt olyan év, hogy az év elején még a képviselőházban dolgozott tanácsosként, ezután a Család- és Gyermekjogvédelmi Hatóság alelnöke lett két hónapig, majd visszatért a Román Közszolgálati Televízióhoz szerkesztőnek, augusztusban már a Román Rádiótársaságnál, novembertől pedig a kulturális minisztériumban végzett tanácsosi munkát. A Román Televíziótársaság (SRTV) igazgatótanácsába 2014-ben nevezték ki először.

Nagy Debreczeni Hajnalka az utóbbi években több botrány főszereplője is volt. A legutóbbi akkor robbant ki, amikor kiderült, hogy férje révén RMDSZ-alapítványi segítséggel nyitott belvárosi éttermet. 

Egyik cége nem működik, a másik pedig nem sajtóval foglalkozik, és nem is áll szerződésben a közszolgálati médiával, márpedig a közszolgálati tévé igazgatótanácsi tagjait csak ettől tiltja el a rájuk vonatkozó törvény — nyilatkozta Nagy Debreczeni Hajnalka a Krónikának. Azt is elmondta, hogy a törvényes határidőn belül megfellebbezi az ANI keddi döntését.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro