// 2026. október 14., szerda // Helén

Brutális büntetést kapott a CFR egy brutális baleset miatt

// HIRDETÉS

Ráadásul a vasúttársaságnak ezt ki kell függesztenie minden egyes állomáson.

Több mint három millió lejébe kerül az egyébként is forráshiányos vasúttársaságnak az, hogy Erdély egyik vidéki állomásán éjfél után nem mondták be tisztességesen, melyik peronra álljanak az utasok. Legalábbis ha senki nem fellebbez a hátszegi bíróság döntése ellen, amelyről ma számolt be az Agerpres hírügynökség.

2014 decemberében ugyanis két vonat közé szorultak Hátszegváralja állomásán az utasok, egyiküknek pedig a vonat levágta a karját. Az utasok három sínpáron átlépve közelítették meg azt a vágányt, amelyre a hangosbemondó szerint érkezett a személyvonatuk, de ezzel egyidőben a szomszédos vágányon egy tehervonat is átrobogott az állomáson. Az így keletkezett légörvényben három személy a földre esett, és egy nőnek a bal karját levágta a vonat. 

Az ügyészek szerint a balestre azért került sor, mert a hátszegváraljai állomáson nem voltak megfelelő eligazító táblák kihelyezve, amelyek segítségével az utasok azonosíthatták volna azt a peront, ahol várakozniuk kell. Ráadásul a váraljai vasútállomásnak nem volt működési engedélye sem, állapította meg a vádhatóság.

Mindezek miatt a Román Vasúttársaságnak 

  • 116 064 euró anyagi és 300 000 euró erkölcsi kártérítést kell fizetnie a baleset áldozatának,
  • 10 356 lejt a dévai és a konstancai kórházaknak, ahol az illetőt kezelték,
  • 1,2 millió lej büntetést gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt,
  • kiegészítő büntetésként pedig ki kell függesztenie az ítélet szövegét minden állomáson három hónapon át.

Az ítélet ellen tíz napon belül fellebbezést nyújthat be a vállalat. Az alapfokú ítélet bő egy évvel a vádemelés után született meg.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?
Krónika

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?

Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix
Főtér

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Ennyiért fogja kínálni Romániában új modelljét, a Strikert a Dacia
Székelyhon

Ennyiért fogja kínálni Romániában új modelljét, a Strikert a Dacia

Az új Dacia-modellt, a Strikert Törökországban gyártják, és háromféle hibrid hajtáslánccal, valamint négy felszereltségi szinttel lesz elérhető Romániában.

// még több főtér.ro