// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Alig írtunk az erdélyi Afrika-kutatónőről, máris emléket állítottak neki Ugandában

// HIRDETÉS

Sass Flóra emléktábláját Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke avatta fel a Nílus partján.

Örömmel jelentjük, hogy az illetékes állami hivatalokban (ejsze) olvassák a Főteret. Nemrég közöltünk ugyanis egy nagyinterjút Lukács János Istvánnal, aki Ugandában önkénteskedett a fiával, és ebben az anyagban kitértünk Sass Flórára is, akit Lady Florence Baker néven ismer az Afrika-kutatás szakirodalma, ugyanis ő volt az, aki férjével, Sir Samuel White Bakerrel egyetemben úgymond felfedezte a Nílus forrásvidékét Ugandában. Sass Flóra azonban erdélyi magyar volt, aki igencsak regényes körülmények közepette került Afrikába, mellesleg 155 évvel ezelőtt az első európai nőként jutott el a Murchison vízeséshez – csak itthon ezt kevesen tudják róla.

Erre mit látunk ma? Azt, hogy Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke felavatta Sass Flóra emléktábláját az ugandai Murchison Nemzeti Parkban, magyar, székely és ugandai zászlók, illetve Ephraim Kamuntu ugandai turisztikai miniszter társaságában (lásd a címlapképünket). Ez nem lehet véletlen!

És íme az emléktábla, rákattanva olvasható méretben is megnyílik:

Fotó: MTI/Az Országgyűlés sajtóirodája

A Lukács János-interjú Sass Flórára vonatkozó része:

„Amikor eldőlt, hogy elutazom Ugandába, kerestem esetleges erdélyi vonatkozásokat hozzá. Így találtam rá Sass Flórára, érdekes élettörténet az övé. 1841-ben született Nagyenyeden. Az 1848-49-es szabadságharc idején a románok legyilkolták a teljes családját, ő úgy menekült meg, hogy a román dajkája magáénak vallotta. Egy örmény család vette gondozásába, velük együtt menekült el a szabadságharc leverése után. Az örményektől elrabolták a törökök, és rabszolgaként nevelték fel. Vidinben árulták mint rabszolgát, és épp akkor járt arra egy Samuel White Baker nevű angol lord, aki a Duna-deltai vasúthálózat építésével volt megbízva. A vidini piacon megtetszett neki a szép szőke lány, megvásárolta és elvette feleségül. Nem ment vissza Angliába, mert »szalonképtelenné« vált a királynő előtt a kelet-európai rabszolganővel kötött házasság miatt, ezért elutaztak együtt Afrikába. Baker volt az, aki úgymond felfedezte a Nílus forrását – bár igazából nem ott van a Nílus forrása, ahol ő gondolta, hanem kicsit arrább –, és ebben Sass Flóra rengeteget segített neki.

Számomra nagyon érdekes volt, hogy Ugandának van erdélyi magyar vonatkozása, sőt, tulajdonképpen egy erdélyi magyar nő volt az első fehér ember a mai Uganda területén. Nagyon regényes, filmre illő sztori ez. Vittem a minket fogadó szervezetnek egy bekeretezett képet Sass Flóráról – de tudtak egyébként róla, a neve ismerős volt például annak az idegenvezetőnek, aki felvitt bennünket a Níluson a Murchison vízeséshez. A Murchison park bejáratánál áll egy tábla, Sir Samuel Baker és Lady Florence Baker emlékére, azon annyit ír, hogy Flóra Közép-Európából származott. Egy erdélyi magyar Afrika-kutató nő: ezt a történetet Amerikában már rég megfilmesítették volna, nálunk meg senki nem tud róla.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro