// 2026. november 3., kedd // Győző

Hogyan ne készítsük ki egymást egy párkapcsolatban? – szakértői tippek boldog(talan) szerelmeseknek

// HIRDETÉS

Létezik-e szerelem első látásra, működhet-e a távkapcsolat, számít-e a korkülönbség, áthidalható-e a hűtlenség? – keressük a választ Szabados Andrea párterapeutával. A párkapcsolatok nem működnek maguktól, figyelmeztet, ezért jobb beszélni róla.

Méghogy a mai fiatalokat nem érdekli a szerelem… Csak kötelező egyetemi előadáson láttunk még annyi huszonévest, mint a kolozsvári K+ közösségi térben a Hogyan lehetnek egészséges (pár)kapcsolataink? című előadáson. Szabados Andrea pszichológus, párterapeuta fellépése nyitotta ugyanis az Igen, tessék! fiatalok számára szervezett szakmai előadássorozatát, még számos érdeklődésre számot tartó témában következik a folytatás.

A legérdekfeszítőbb azonban kétségtelenül az első volt a fiatalok számára, akiket az előadó olykor Csernus Imrére emlékeztető szókimondó, nyers stílusa sem tántorított el attól, hogy kérdezzenek. Sőt,

legnagyobb meglepetésünkre a fiúk már-már inkább érdeklődtek, mint a lányok:

létezik-e szerelem első látásra, működhet-e a távkapcsolat, számít-e a korkülönbség, áthidalható-e a hűtlenség? Ezekre szépen sorban mind választ kap a kedves olvasó, előbb azonban a párkapcsolatok egészséges működéséről teszünk közzé pár gondolatot, szinte annyit, amennyit Szabados Andrea is megosztott hallgatóságával. Előadása ugyanis szakmai szempontból messze nem merítette ki a témát, de talán épp ezért is élvezték, voltak rá fogékonyak a fiatalok.

Fotók: Unsplash és az esemény Facebook-oldala

Azt azért nőként nem volt könnyű megemészteni, hogy a terapeuta szerint a kapcsolatok zöme a nők túl sok elvárása miatt lesz „bukta”, ahogy ő fogalmazott. A férfiak csak szeretetre vágynak, jelentette ki. Ha egy nőtől megkérdezed, hogy mi mindent vár el élete párjától, végeérhetetlen felsorolás következik, vallja, míg a fiúk a fizikai preferenciák mellé többnyire csak a „hogy szeressen” kérést szokták odabiggyeszteni.

Tévhit azonban, hogy a szerelem önmagától működik,

vágott bele lendületes, olykor-olykor már szédületesen gyors iramú előadásába a szakember. „Minden áldott nap tele van a rendelőm megtört szívekkel” – mondta, mintegy illusztrálandó, hogy mennyire nem magától működik, és mennyire nem mindig működik a szerelem.

Bevallása szerint ez késztette arra, hogy az egy kicsit magyartalan nevű Egy randi rendel Facebook-oldalt elindítsa, ahol rendelőn kívül osztogat párkapcsolati tanácsokat az arra szorulóknak.

Hiszen a szakítások, válások száma bizonyítja, hogy egy párkapcsolat nem mindig működik, és ha ez így van, akkor beszélni kell róla, osztotta meg ars poeticáját zömében egyetemistákból álló hallgatóságával Szabados Andrea. Aki szerint a legtöbb párkapcsolatot a túl sok adminisztráció (ne felejts el kenyeret venni, vidd el a gyereket úszni stb.), illetve a stressz teszi tönkre.

Na, meg a túl sok elvárás, ami, mint írtuk, a nők esetében súlyosabban jelentkezik. Ma már mást várunk a párunktól, mint évtizedekkel ezelőtt: a férfi nem csak anyagi biztonságot kell teremtsen, a nő nemcsak a gyerekek nevelését kell biztosítsa, mindkettő társ is kell legyen a másik számára.

Közben pedig elfeledkezünk arról, hogy „a másik nem azért van, hogy az összes elvárásásomat kielégítse”, kongatta meg a vészharangot az előadó. Kutatások bizonyítják, hogy

az egyik alapvető örömforrás, ha embertársaink figyelnek ránk, értékelnek, „emberszámba vesznek”.

Na, néha épp ez hiányzik a párkapcsolatokból, szólalt meg az újabb vészcsengő. Emberszámba venni ugyanis sokszor épp azt jelenti, hogy nem cipelem el a társamat kirándulni, ha ő hulla fáradt, hiába van hetek óta mehetnékem, illusztrálta mondandóját.

Ami 15-20 év után is összetartja a párkapcsolatot, az a barátság, utalt tudományos kutatások eredményeire Szabados Andrea, aki szerint a nagy szerelem és a kezdeti vonzalom, a kémia hamar elillan. De a baráti kötelék lehetővé teszi, hogy a későbbiekben is szeretetteljesen viszonyuljunk a társunkhoz. És ne essünk abba a csapdába, amibe a legtöbb nő.

„Bárhogy csinálom, sehogy sem jó”

– szokták mondani ugyanis a férfiak párterápián, amikor a terapeuta arról kérdezi őket, hogy szerintük mi a probléma a kapcsolattal. Mi nők ugyanis nem csak túl sokat beszélünk – háromszor többet mint a másik felünk –, hanem túl sokat kritizálunk is. Értékelni azonban kevésbé tudjuk párunk teljesítményét, és hiába lenne egyértelmű, legtöbbször a „köszönöm” is elmarad.

„Elmondhatom, ha valami nem tetszik, csak nem mindegy, hogy hogyan” – mutatott rá a kulcsra Szabados Andrea. Aki szerint egyetlen fontos dolgot nem szabad elfelejteni: a társunk nem azért van, hogy tönkretegye az életemet, sem azért, hogy boldoggá tegyen. A nők túl sokat várnak párjuktól és túl keveset tesznek önmagukért, jelentette ki, több énidőre, önismeretre lenne szükség.

És nem mellesleg tudatában kellene lenni a két nem közötti alapvető különbségeknek,

például az előbb említett kommunikációs különbségnek: míg a nő azért beszél, hogy megoldást találjon, a férfi akkor beszél, ha megtalálta a megoldást. Így a fölösleges női csacsogás akaratlanul is új feladatok, megoldáskeresések elé állítják a férfit, intette női hallgatóságát az előadó.

Másik problémaforrás a szülői minta, az az alapvető emberi tulajdonságunk, hogy vonzódunk az ismerőshöz és félünk az ismeretlentől. Ezt ellensúlyozandó néha nem árt tudatosítani magunkban, hogy mit miért csinálunk, elejét véve annak, hogy az automatikus sémák szerint működjünk és párkapcsolataink számától függetlenül „ugyanazon a vonaton üljünk egy életen át”.

Modernkori tömegbetegség, hogy félünk a magánytól, olyannyira, hogy még egy rossz kapcsolatot is bevállalunk, csak ne legyünk egyedül. „Még mindig jobb vele, mint egyedül” – mondjuk elfelejtve, hogy az egyedüllét és a magány két különböző dolgot jelent, és a társas magánynál nincs nyomasztóbb.

Az ilyenkor jelentkező falépítés – amikor teljesen magunkba zárkózunk –, elhidegülés a felelős a legtöbb párkapcsolati kudarcért, de a már említett kommunikációs problémák is tönkretehetnek egy kapcsolatot: a kritika, a támadás és a szintén kommunikációs szinten jelentkező megvetés.

Ahelyett, hogy azon lovagolnánk, társuk igazi-e, mi lenne, ha mi lennénk az igaziak? – mutatott rá az érem túloldalára Szabados Andrea. „Tegyem meg, ami tőlem telik, és ha akkor sem működik, húzzam meg a vonalat” – tanácsolta. És még sok egyebet is, például az udvarlást a kezdeti pezsgés fenntartására, hogy a felek évek múltával is izgalmasak legyenek egymás számára.

Az egyszeri tíz szál rózsa helyett a férfiaknak inkább tízszeri egy szál rózsát javasolt, a nőknek meg elárulta: bár

a csipkefehérnemű fel tud dobni egy működő kapcsolatot, egy nem működőt soha nem fog megmenteni.

Ez csak a felek közötti őszinte kommunikációval lehetséges, azzal, hogy egyezségre törekszünk, ugyanakkor felelősséget vállalunk saját reakcióinkért. És nem feledkezünk meg arról, hogy „a társunk nemcsak értünk van, hanem kettőnkért is”, két külön egész nélkül ezek találkozásakor nem jöhet létre a „mi”.

És akkor lássuk a fiatalok által feltett gyakori kérdéseket Szabados Andrea értelmezésében:

– Az ellentétek vonzzák egymást?
Sajnos igen, de egy kapcsolatban nem túl jó, ha sok az ellentét. Főleg akkor necces a dolog, ha nagyon különbözik a kötődési szint, az egyik fél közelségre, intimitásra vágyik, míg a másiknak nagyobb távolságra van igénye. Általában ezen csúszik el a kapcsolat, de az életmódbeli különbségek is károsak lehetnek, ha egyik fél otthonülő, koránfekvő típus, míg társa gyakran bulizna hajnalig. A valláson is könnyű összeveszni, de a különböző értékrend is lehet akadály.

– Számít-e a korkülönbség?
Nem is annyira a korkülönbség, mind inkább a már említett életmódbeli és értékrendbeli különbségek számítanak.

– Működhet-e a távkapcsolat?
A kötődési szinttől függ, ha az egyik fél közelségre vágyik, a másiknak viszont kapóra jön a távolság, mert nem szeretne közös életet, hosszú távon nem működhet.

– Működhet-e az újramelegített kapcsolat?
Igen, de akárcsak az elején, meg kell tölteni újra tartalommal.

– Létezik-e szerelem első látásra?
Létezik, tudományosan bizonyított. Fellángolásként ismert és a már említett „az ismerőshöz vonzódunk” elven alapszik, mivel az agyunk nagyon gyorsan képes az információátvételre.

– Véget vethet-e egy kapcsolatnak a hűtlenség?
Ha egy kapcsolat elején történik, nem tolerálható. Hosszabb idő után megfelelő kommunikációval azonban áthidalható.

– Mi kell ahhoz, hogy egy pár öregkorig együtt maradjon?
Legyen igénye mindkét félnek az együttlétre, legyenek közös céljaik és egyeztessék össze a létező különbségeket.

– Mikor kész egy pár a házasságra?
Amikor a felek már jobban szeretnek a társukkal lenni, mint nélküle. Az elköteleződés ugyan nem a papíron múlik, de az egy tudatos döntés, ami később átsegíthet a nehéz helyzeteken.

És akkor a problémás párkapcsolatokra álljon itt zárszóként egy aranyköpés, mely szintén az előadótól származik: „nem fogom rögtön eladni a házat, csak mert kiégett az égő.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok
Krónika

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok

Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek
Székelyhon

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek

Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS