// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Totális embertelenség: a bezáratott idősotthonban „felejtettek” két bentlakót

// HIRDETÉS

A hétfőn kiürített idősotthonnál vizsgálódó felügyelők egyszercsak arra lettek figyelmesek, hogy az épületben valakik segítségért kiáltanak. Újabb sokkoló részletek a horrorházról.

A hét elején írtunk arról a Temes megyei településről, ahol engedély nélkül működött egy idősotthon, embertelen körülmények között tartva 11 idős, többnyire ágyhoz kötött vagy nehezen mozgó személyt. Bár a lieblingi házat azonnal kiürítették a hatóságok, az öregeket pedig a dettai kórházba szállították, szerda este, amikor a munkügyi hivatal és a fogyasztóvédelem felügyelői a helyszínen vizsgálódtak, arra lettek figyelmesek, hogy az épületben valakik segítségért kiáltanak. Mint kiderült két idős férfi továbbra is a házban tartózkodott.

A sajtóbeszámolók alapján nem világos, hogyan kerültek vissza a „horrorházba”, egyes portálok szerint el sem vitték őket, mások azt írják, hogy a hozzátartozók döntöttek úgy, hogy a legjobb hely számukra a hatóságok által bezáratott intézmény. A ház tulajdonosa nem hajlandó semmilyen információval szolgálni a hatóságoknak a kialakult helyzetről. Az egyik férfit a dettai kórházba vitték, a másik viszont megtagadta a beutalását, sorsáról egyelőre nem közöltek semmit. 

Az viszont tény, hogy egy kimenekített asszony csütörtök hajnalban elhunyt a dettai kórházban. A 86 éves hölgy több betegségben is szenvedett, de semmilyen gyógyszert nem kapott az idősotthonban, sőt, a többi bentlakóval egyetemben őt is éheztették. A kórház értesítette a rendőrséget, ezért az asszony holttestét boncolásnak vetik alá. A 11 idős lakó közül két személyt hazaszállítottak a családtagok, a többiek a kórházban maradtak, állapotuk stabil.

Az orvosok sokkoló részletekkel számoltak be a magánintézményben uralkodó elképesztő viszonyokról. Az öregek nem kaptak semmilyen gyógyszert az otthonban, teljesen elhanyagolták őket, naponta egyszer kaptak enni, akkor is többnyire babot. Annyira ki voltak éheztetve, hogy miután kórházba kerültek, egész éjszaka ettek.

A fűtetlen, penésszel teli házban nem volt konyha, az idősek egy udvari fabudit használtak, ételüket egy improvizált, egérürülékes főzőhelyiségben készítették. A tizenegy személyre – nőkre és férfiakra – egyetlen fürdőszoba jutott, melyet senki nem tartott tisztán, az ágynemüket sem cserélték. A házba szabad bejárása volt a kutyáknak, ugyanakkor nyulakat is találtak benn. Az idősek havonta 1700 lejt fizettek, hogy itt élhessenek.

Az idősotthont korábban már megbüntette a közegészségügyi hivatal, januárban felfüggesztették a működési engedélyt is. Mivel érdemi változás nem történt ezt követően sem, az öregek kimenekítése mellett döntöttek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro