// 2026. november 4., szerda // Károly

Igazi fáklyásmenet lesz Mátyás király születésnapja!

// HIRDETÉS

Szombat délután hatra tessék érkezni fáklyagyújtásra a kolozsvári Farkas utcába.

Tavaly után idén másodjára szervez fáklyás felvonulást szombaton, február 23-án, Mátyás király születésnapján a Kincses Kolozsvár Egyesület.

Az érdeklődők 18.00 óra és 18 óra 30 perc között gyülekeznek a kolozsvári Farkas utcai templom előtt, ahol 600 fáklyát osztanak ki, majd vidám történelmi karneválként indul a menet a Farkas utcán át a Hermann Oberth utcán, a Deák Ferenc utcán és a Főtéren keresztül Mátyás király szülőházához, ahol reneszánsz dallamok csendülnek fel a kolozsvári filharmónia fúvósainak előadásában.

A szervezők az alábbi kérésekkel fordulnak a felvonulókhoz:

  • A rendezvény teljes területére és ideje alatt szigorúan tilos bármilyen közbiztonságot, mások testi épségét veszélyeztethető tárgyat hozni. 
  • Kérik, hogy ne hozzanak zászlókat, esernyőket, háziállatokat a felvonulásra. 
  • Vigyázzunk egymásra, kiemelt módon pedig a rendezvényt látogató gyermekekre és az idősebbekre. 
  • Kisgyermekkel, csecsemővel, illetve gyerekkocsival ne menjenek a tömeg sűrűjébe. (Javasolják, hogy ha kisgyermekkel érkeznek, tüntessék fel egy papiroson/kitűzőn a nevét, a szülők, rokonok telefonszámát, és helyezzék el azt a gyermek zsebében.)
  • A szemetet csak az erre kijelölt helyekre dobják, beleértve a cigarettacsikkeket is. 
  • Bármilyen gond, provokáció esetén forduljanak a helyszínen lévő rendvédelmi szervekhez vagy a szervezőkhöz. 
  • A fáklyákat ne adják kicsi gyermekek kezébe.
  • A Főtéren áthaladva szíveskedjenek a fáklyákat kioltani a Szent Mihály-templom előtt kihelyezett vizes tartályokban, és adják át a szervezőknek! 

Ilyen volt a tavalyi fáklyásmenet:

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek
Székelyhon

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek

Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.

// még több főtér.ro