// 2026. szeptember 3., csütörtök // Hilda

Rajonganak a románok a hadseregért és az egyházért

// HIRDETÉS

Ez derül ki egy friss felmérésből.

Majd elolvadnak Románia polgárai a hadseregért és az egyházért – ez derül ki az INSCOP közvélemény-kutató csütörtökön ismertetett felméréséből.

A kutatásból kiderül, hogy a romániai intézmények közül a hadseregben bíznak a leginkább: a megkérdezettek 64,1 százaléka mondta azt, hogy tökéletesen megbízik az egyenruhásokban.

Ha már egyenruha: az egyházé – ami vélhetően az ortodox egyházat jelenti – a dobogó második foka: 54,5 százalék mondta azt, hogy maradéktalanul bízik benne. És még nem ért véget az egyenruhások sora: a harmadik hely a csendőrségé 43,5 százalékkal, míg a rendőrség 41,2 százalékkal a negyedik.

A top ötbe az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) is befért,

a rettegett intézménybe a válaszadók 39,7 százaléka veti minden bizodalmát, míg az államfői hivatal 39,1 százalékkal csak a hatodik.

Igaz, novemberben még csak 33,7 százaléknyian bíztak benne.

Érdekes, hogy a polgármesteri hivatalokban ugyanannyian bíznak, mint a nemzeti bankban: a bizalmi indexe mindkettőnek 34,7 százalék. 

Ugyancsak megegyezik azok aránya, akik a hírszerző szervekben bíznak:

egyaránt 31,4 százalék helyezi minden bizalmát a Román Hírszerző Szolgálatba (SRI) és a Külügyi Hírszerző Szolgálatba (SIE).

A sajtóban már nem bíznak túl sokan: 27,7 százalékos a bizalmi indexe.

A megyei önkormányzatokban 20,1, az alkotmánybíróságban 18,4, a kormányban pedig csak 12,8 százalék bízik.

De még mindig nem őket tartják a leglinkebbnek: a sor végén a pártok kullognak 11,8 százalékos bizalmi indexszel, míg az abszolút lúzer a parlament, amelyben csak 9,8 százalék bízik. Pedig hát ez az az intézmény, amit a polgárok közvetlenül választottak.

A külföldi intézmények között is a military vezet: a NATO-ban bíznak a legtöbben, konkrétan 49,9 százalék. A második az EU 47,8 százalékkal, a harmadik az Európai Parlament 44,7 százalékkal, míg az Európai Bizottságban 43,8 százaléknyian bíznak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”
Krónika

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”

Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!
Főtér

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi
Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert
Krónika

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert

Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.

Elhunyt Daniel Ernő, Nyikómalomfalva nyugalmazott plébánosa
Székelyhon

Elhunyt Daniel Ernő, Nyikómalomfalva nyugalmazott plébánosa

Életének 67., papságának 42. évében szerdán elhunyt Daniel Ernő nyugalmazott plébános, szentszéki tanácsos.

// még több főtér.ro