síri kultúrcsend
Szerző: Melania Cincea
2019. február 13. szerda, 11:10
Hogyan lehet alapjaiban szétverni egy amúgy remek alkalmat, hogy a Bánság felkerüljön a világtérképre. A helyzet, egy kultúrdiplomata szemével.

Az utóbbi csaknem 30 évben egyaránt építette civil, egyetemi, politikai, diplomáciai karrierjét, azok közé tartozik, akiket Andrei Pleşu a 90-es években kiválasztott, hogy az új diplomáciát képviseljék. A politikába többé nem akar visszatérni. Az egyetemre visszatért, ami pedig a diplomáciát illeti, az utat gyakorlatilag a külügyminiszter rekeszti el, aki a mostohafiát nevezte ki abba a tisztségbe, melyet Vasile Popovici versenyvizsgán elnyert. Így aztán nagyjából két éve hazament Temesvárra, az egyetemre.

Vasile Popovici (fotó: Facebook)

De a civil szellem a csaknem 20 évnyi diplomácia után sem hagyta el – „az emberek azt hiszik, hogy egy diplomatának mást kell mondania, mint amit gondol. Vagy inkább hallgasson…”, de rá nem illik ez a viselkedés, így aztán Temesvár más kulturális személyiségeivel közösen szerepet vállalt abban a kísérletben, mellyel felszínen akarják tartani a Temesvár Európa Kulturális Fővárosa projektet. De ez szélmalomharcnak tűnik…

„Főleg a kutatásban vagyok otthon”

Riporter: Vasile Popovici úr, ezalatt a 30 poszt-decemberi év alatt civil, egyetemi, politikai és diplomáciai karriert is épített. Melyik szerepben érzi magát a legjobban?

Vasile Popovici: Főleg a kutatásban vagyok otthon. Az összes többibe némiképpen a körülmények nyomására kerültem bele. Ceauşescu idejében, bár az összes egyetemi évemben 10-es volt az általános átlagom, egy temesvári lakótelepi általános iskolába helyeztek. A tanárkodással párhuzamosan kutattam és írtam, mint sokan mások a nemzedékemből. A diplomácia felé rögtön az egyetem elvégzése után, 1980 nyanár megnyitották előttem az utat. Az egyetemi szekus tiszt, Lup Ţepelea tett ajánlatot. Milyen feltétellel? Hat hónapnyi felkészítés Băneasán, a Securitate Főiskoláján. Ezt már többször elmeséltem. Gondolkodás nélkül elutasítottam. A kezdetek idején, december 16-án több száz, később, a következő napokban több ezer és tízezer temesvári melletti részvétel az 1989. decemberi tüntetésekben a civil szerepvállalás felé tolt, a Temesvár Társaság (ST) alapítójaként és elnökeként, a Polgári Szövetség (AC) alapítójaként és tanácsának tagjaként, melyek első éveikben rendkívül aktívak voltak. A politikai szerepvállalás, a Polgári Szövetség Pártban (PAC), logikus következmény volt.

„1998-ban azon néhány személy közé tartoztam, akiket Andrei Pleşu kiválasztott, hogy az új román diplomáciát képviseljék”

Hogyan került a diplomáciába? Akkoriban Temes megyei képviselő volt a Polgári Szövetség Párt részéről, melynek társalapítója volt, akárcsak a Polgári Szövetség esetében…

Kezdetben civil jogharcosként voltak nemzetközi kapcsolatok. Ezek egy politikai felkészítőben csúcsosodtak ki, egy amerikai alapítvány, a National Forum Foundation szervezésében. A Washingtonban 1991 szeptemberétől decemberéig eltöltött három hónap alatt amerikai republikánus és demokrata vezetők környezetében tartózkodhattam. Köztük volt Newt Gingrich, akiből később képviselőházi elnök (Speaker) lett. Némi szenzációt keltett egy (idősebb) George Bush amerikai elnökkel közös fénykép, mely a helyi lapban jelent meg. Ezután következett a képviselőházi külügyi bizottsági alelnökség. Az 1996-os törvényhozási választás alkalmával a központi sajtó nagy csinnadrattával tévés vitákat szervezett, amelyeken, a bennünket a tévében élőben meghallgató politikai kommentátorok megválasztottak „külügyminiszternek”. Nevetséges siker volt, de ez rögtön biztosította számomra Adrian Severin kitartó barátságtalanságát, aki rögtön a választás után a Külügyminisztérium élére került. 1998-ban egyike voltam azoknak, akiket Andrei Pleşu kiválasztott az új román diplomácia képviseletére, rögtön azután, hogy átvette a külügyi tárcát (micsoda idők, Pleşu, mint miniszter!...). Ez az út vezetett engem a diplomácia felé, ahol – kilenc hónapnyi megszakítással – 17 évet töltöttem Románia külszolgálatában. Annak dacára, amit a helyi sajtóban egy zsoldos állít, 2002-es visszahívásom a marseilles-i főkonzuli tisztségből az időközben újra elnökké lett Ion Iliescu kimondott követelésére történt. Az itthon töltött kilenc hónap után újra visszahívtak a diplomáciába, Párizsba, Adrian Năstase kormányfő javaslatára. Fontosnak tartom leszögezni: a kormányfő javaslatára, nem az én kérésemre. Adrian Năstase ez megerősítheti vagy megcáfolhatja.

„Főleg Marseilles-ben és Marokkóban éreztem magam otthon”

Franciaország, Marokkó, Portugália. Ebben a három országban képviselte Romániát, a diplomáciai testületben. Hol érezte inkább „otthon” magát és miért?

Főleg Marseilles-ben és Marokkóban éreztem magam otthon. Miért? Az első állomáshelyről azt szokták mondani, hogy olyan, mint az első szerelem. És ez így van. Minden intenzív az első állomáshelyen, intenzíven fogadsz be mindent, intenzíven beleadod magad. Marseilles-ben minden felfedezésre várt, maga a diplomácia, egy civilizáció bensőséges élete, más szokások, más mentalitások. Aztán élőben, gyorsítva mérhettem fel, hogyan alakul egy kapcsolat alig három év alatt. Álszerénység nélkül mondhatom, hogy úgy vettem át az állomáshelyemet, mintha én lettem volna Románia első főkonzulja, aki valaha ott megfordult. A kapcsolatok és az események köre minden hónappal kézzel foghatóan bővült. Amikor áttérsz arról a kezdeti érzésről, hogy csak akadályok vannak előtted, arra az érzésre, hogy egy adott pillanattól kezdve a hatóságok semmilyen kérésedet sem utasítják el, ez egyfajta eufóriát okoz. Nagyjából így zajlottak a dolgok Marokkóban, a muzulmán országban is, ahol csaknem hat évig éltem azzal az érzéssel, hogy valamikor mintha már éltem volna ott. Emberileg mélységesen összehangolódtam a helyiekkel, a hatóságokkal, általában véve az elitekkel és az egyszerű marokkóival. Teljesen integráltnak, teljesen elfogadottnak éreztem magam.

Más volt a helyzet Párizsban és Lisszabonban, melyek – messziről – olybá tűnnek, mint egy báli éjszaka egy kastélyban. Ez egyáltalán nem így volt. Párizsban rendkívül kimerítő és nagyon feszült volt a munka. Nem a két nagykövet, Oliviu Gherman és Sabin Pop miatt, akikkel kiválóan dolgoztam együtt, hanem amiatt, hogy jóval több mindennel foglalkoztam, mint a nagykövetség kommunikációja, ami a munkaköri leírásomban szerepelt, ami nagy gond volt abban az időszakban. A hosszan elhúzódó stressz olyan betegségeket okozott, melyektől a mai napig sem sikerült megszabadulnom. Párizsból lemondással távoztam.

Lisszabonban olyan volt, mintha mindent nulláról kellene újratanulni. Egy EU-tagországban voltam, a Portugáliával meglévő kapcsolat pedig kötelező módon európai keretek között zajlott.

Már semmi sem volt érvényes abból, amit korábban tudtam – vagy legalábbis úgy tűnt nekem.

A diaszpóra nagy volt, jogosan elégedetlen, sok gonddal. A konzuli szolgálat igazán szervezetlen volt, folyamatos idegességforrás mindenki számára, magamat is beleértve, nap, mint nap. A nagykövetség létesítményei romokban. Azt mondhatom, hogy öt év alatt újraépítettem, mert sokkal több volt egy javításnál. Van ott egy négyemeletes tömbházunk erősen lerobbant állapotban, egy háromemeletes, szintén súlyos gondokkal küszködő XVIII. századi palotánk, egy harmadik, egyemeletes épületünk, ahol a konzulátus van és nem használható, valamint egy néhány hektáros park: ez komoly vagyon, az egyik legnagyobb, amivel Románia külföldön rendelkezik, ahol mindent meg kellett javítani és erősíteni. A legmagasabb, állami látogatási szintig fokoztuk a látogatásokat; országaink elnökei között a legutóbbi találkozóra több mint 15 évvel korábban került sor. Nehéz feladat volt, melyet minden hatáskörömbe tartozó dimenzióban kiépítettem. Ott voltak a gazdasági cserék, melyek Portugália súlyos gazdasági válsága ellenére növekedtek (!), a katonai együttműködés (F16), éppen lerakták a belügyminisztériumi, oktatási minisztériumi kapcsolatok alapjait… Sok energiát fektettem a kulturális dimenzióba, mint mindenhol, amerre jártam: visszahelyeztem a lisszaboni Román Kulturális Intézetet (ICR) egy olyan helyre, ahol szem előtt volt és fontos ajtókat nyitottam meg, melyeket ma is használni lehet. Számomra, ismétlem, nehéz küldetés volt.

„Meleşcanu miniszter begyepesedett őskövület, akit Gheorghe Gheorghiu-Dej szolgálatai választottak ki”

Az akadémiai körökbe már visszatért. A diplomáciába is – úgy tudom, hogy 2016-ban versenyvizsgán vett részt egy konzuli tisztségért, ahova nem jutott el, mert Teodor Meleşcanu miniszter figyelmen kívül hagyta a versenyt és a mostohafiát nevezte ki a tisztségbe…

A 2015. szeptemberi állami látogatás másnapján találkoztam az elnök diplomáciai tanácsadójával, hogy lássam, van-e valami szándék velem kapcsolatban. Megkérdezte, hogy hajlandó vagyok-e elfogadni egy államtitkári tisztséget a külügyben. Nemet mondtam. Mivel sok külszolgálatot „húztam le” egyhuzamban, az egyetlen változat a hazatérés volt, de nem az egyetemi év közepén. Ezért számomra az tűnt az egyetlen elfogadható változatnak, ha Lisszabonban maradok a következő év nyaráig és így is történt (2016 júliusában jöttem haza). Ugyanazon év őszén a külügyminiszter Sanghajt javasolta, azonnali kiutazással, illetve Cape Townt, vagy Rio de Janeirót, csúsztatott, néhány hónappal későbbi kiutazással. Mindezekről a diplomácia vezetője a kormányfővel állapodott meg. Egyáltalán nem tartottam ezeket hozzám illőknek.

Novemberben részt vettem – el kell mondanom, hogy nem túl nagy meggyőződéssel – a strasbourgi főkonzuli tisztségre kiírt nyilvános versenyen, amire tökéletesen felkészült voltam. Az is megfelelt nekem, hogy a tisztség még be volt töltve, így az átvétel időpontja távoli volt, eléggé távoli ahhoz, hogy időközben letehessen a doktoranduszképzői az egyetemi teljes professzori álláshoz szükséges vizsgáimat. És ami még fontosabb volt számomra, volt elég időm írni és tanulni. A strasbourgi versenyt nem tartottam élet-halál kérdésnek, hogy úgy mondjam. Amikor Meleşcanu miniszter, a Gheorghe Gheorghiu-Dej szolgálatai által kiválasztott begyepesedett őskövület – vessen csak egy pillantást az életrajzára és meg fogja érteni, hogy nem túlzok – a mostohafiát nevezte ki egy olyan tisztségbe, amire már lefolytattak egy versenyvizsgát, számomra szégyentelenségnek tűnt, kétszeresen szégyentelennek és fittyet hányónak. Feljelentést tettem és bűnvádi eljárás elindítását kértem, mert a miniszter, a PSD–ALDE (Szociáldemokrata Párt–Liberálisok és Demokraták Szövetsége – a szerk.) koalícióra jellemző teljes óvatlansággal és impertinenciával, több törvénycikkelyt is megsértett. Éppen ez az éjszakáit megmérgező feljelentés az ajándékom Meleşcanu számára mostantól és egészen addig, amíg vonalat nem húznak. Újabban azt hallom, hogy miután felfogta, óriási ostobaságot tett, melynek következményeit nem hiszem, hogy eléggé képes megérteni, végül nem küldte ki a fiát Strasbourgba és egy kevésbé látható, másodvonalbeli tisztségbe nevezi majd ki. Akárhova nevezi is majd ki, a fiúnak szüksége lesz apja aláírására, hogy elmessen az állomáshelyére. A visszaélés és az érdekütközés megjelenik bármilyen kinevezésben, melyet a külügybe helyezett fia javára tenne. Tehát látni szeretném, hogy miként dönt majd a fia javára.

A politikába visszatérne? Milyen körülmények között?

Nem, a politikába nem térnék vissza. Bármilyen felháborítónak tartom a jelenlegi kormány által kialakított politikai és erkölcsi légkört, aminek politikai szerepvállalás felé kellene, vagy kellett volna tolnia engem, magamnak azt mondom, hogy kötelességem az irodában maradni és behozni a tanulás és kutatás számára az elvesztegetett időt. Ezen kívül, ha megtenném, szelíd feleségem végül megtorlásokhoz folyamodna. És igaza lenne.

„Sohasem tűnt ennyire magára hagyottnak Temesvár”

Csaknem 18 évig távol volt Temesvártól. Milyenek találta, amikor visszatért?

Egy konformista és nagyon bánsági, csendes és beletörődött várost találtam. Két és fél évvel ezelőtt meglepettem tapasztaltam, hogy egyesek elfogadhatatlannak tartják, ha kimondom, amit hiszek, ahogy azt mindig is tettem. Állítólag túl egyenes és túl kritikus voltam. „Hogyhogy, így beszél egy diplomata?!” Az emberek azt hiszik, hogy egy diplomatának mást kell mondania, mit amit gondol. Vagy hallgasson.

Ha pedig arra gondol, hogy miként néz ki a városunk, akkor elmondom, hogy Temesvár sohasem tűnt ennyire magára hagyottnak, rosszul irányítottnak. Robu polgármester minden eddiginél jobban a múlt télen mutatta meg alkalmatlansága és narcisztikus nemtörődömsége mértékét. A Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) kötelessége félreállítani, ha nem akarja elveszíteni a temesvári választást. Ha a PNL továbbra is Nicolae Robu polgármester támogatásában tetszeleg, akkor az USR-RO Plus (Mentsétek meg Romániát Szövetség–Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja – a szerk.) át fogja venni a városházát, nincs kétségem. A belpolitikai színpad átalakításának kellős közepén tartunk és úgy tűnik, a pártok nem igazán vannak tudatában az emberek elvárásainak.

„Ezeknek a Temesvár Kulturális Főváros Egyesületben tevékenykedő kulturális outsider-eknek egy svéd cirkuszi előadás a legnagyobb eredményük”

Ön egyetemi tanár, irodalomkritikus, a város egyik meghatározó értelmiségi figurája. Milyennek tartja Temesvár kulturális életét?

A város kulturális élete a 2021-es Európa Kulturális Fővárosa státusztól függetlenül zajlik. Robu úr, hiszen ezért is Robu úr a felelős, szükségesnek tartotta átengedni ezt a projektet – első szakaszban nyíltan, nemrég áttételesen – a Cristescu-testvéreknek. Annak az egyesületnek a vezetőségében, melynek a következő években a legfontosabb kulturális projektet kell megszerveznie, egyetlen személy sincs, akinek fogalma lenne a kultúráról. Ez megdöbbentő! És felelőtlenség.

Temesvár arra készül, hogy európai kulturális fővárossá váljon. Ezekben a napokban lesz egy éve, hogy néhány kulturális személyiséggel együtt először állt a nyilvánosság elé egy nagyon kritikus állásfoglalással a Temesvár Kulturális Főváros Egyesület (ATCC) tevékenységéről. Aztán tavaly tavasszal a kulturális és akadémiai élet, valamint a civil társadalom több mint 75 személyiségével együtt aláírt egy memorandumot, melyet nemcsak a helyi hatóságoknak és a művelődési miniszternek küldtek el, hanem az oktatásért és kultúráért felelős európai biztosnak is, arra hívva fel a figyelmet, hogy „fennáll annak a veszélye, hogy ez a cím olyan paravánná válik, mely mögött masszív pazarlásra kerülhet sor a 2021-ig biztosított 48 millió euróból”. Javult valami e felhívások nyomán?

Semmi sem változott. Robu úr pontosan úgy viselkedik, mint a bukaresti vezetők: úgy döntök, ahogy akarok, mert megtehetem. Az az egyetlen változás, hogy gyakorlatilag semmi sem maradt a Temesvár 2021 Egyesületből. Egymást érték a lemondások. Az emberek nem ismerik a helyzetet. Azt képzelik, hogy az Európa Kulturális Fővárosa projektre Brüsszelből jön a pénz. Óriási tévedés! A pénzek legnagyobb része a helyi költségvetésből származik, meg Temes Megye Tanácsától és a kormánytól. Kizárólag román pénzről van szó. És ezek virtuális pénzek: ha lesznek kulturális projektek, akkor pénzek is érkezni fognak, elméletileg. Egyelőre ebből a pénzből Chris Torch úr, egy olyan svéd fizetését állják, akinek fogalma sincs a kultúráról, akit Horvátországból és Olaszországból már elhajtottak, meg Simona Neumann fizetését.

Mindketten több mint ötezer eurót keresnek havonta. Ezek a pénzek a temesvári helyi költségvetésből származnak.

Jól hallotta! Nagyobb fizetésük van, mint Románia elnökének.

Mit kapnak cserébe a temesváriak, kulturális értelemben? Semmit. Nullát! Ennek a kulturális outsider csoportnak egy (svéd) cirkuszi előadás a legnagyobb eredménye, amire több mint százezer eurót fizettek ki az önök pénzéből, mint ahogy ezek a betonból készült, ronda csatornacsövek, melyeket szétszórtak a városban, állítólag egyfajta kulturális levezetőként azoknak a temesváriaknak, akik nem férnek hozzá a kultúrához és fel akarják írni ezekre a szellemeskedéseiket. Végső soron ennél nem lehet sértőbb dolog.

Melyek a nagy hiányosságok abban, ahogy ez az egyesület ezt a projektet kezelte?

Minden rossz a Cristescu–Neumann csoportnak abból az égető óhajából fakad, hogy kisajátítsák a projektet, hogy eltávolítsák belőle a kultúrembereket. Az imposztorok egy adott pillanatban felfogták, hogy ezzel súlyos hibát követtek el, de most már semmit sem lehet helyrehozni. A kultúremberek egyszerűen már nem bíznak ebben az egyesületben. Jelenlegi formájában a Temesvár Európa Kulturális Fővárosa projekt halott projekt. Van valamilyen lehetőség a megmentésére? Igen, a helyhatósági választás után, ha Nicolae Robu távozásik a Városházából és a  Szociáldemokrata Párt (PSD) a Megyeházából. Ők egyfajta örökkévalóságig érvényes USL-t (2011 és 2014 között létezett Szociál-Liberális Szövetség – a szerk.) alkotnak: az egyik a Városházán, a másik a Megyeházán, akiket egy földalatti egyezség köt össze, melynek értelmében nem támadják egymást. Nem hiszem, hogy a temesváriak eltűrik majd ezt a politikai bohózatot.

Ha egy tanácsadó testületben befogadták volna a Temesvár Kulturális Főváros Egyesületbe, akkor mire helyezte volna a hangsúlyt, mivel állította Temesvárt Európa kulturális színpadára?

Személy szerint nem akarok részt venni az egyesület tevékenységében, és főleg a jelenlegi vezetőségnek nem akarok a tagja lenni. De kérdésében van egy implicit kijelentés, melyet érdemes megvitatni: az Európa Kulturális Főváros cím időtartama alatt az országba behozott, vagy Temesváron előállított projektek határon túli reklámozása.

Ehhez nagyszabású projekteket kellene kitalálni,

helyi és országos szereplőkkel kellene felvenni a kapcsolatot, akik bízhatnak abban, hogy komoly és megvalósítható dolog a cél. Egy fordított irányú lépéssel – vagyis mi holmi másodrangú külföldi produkciók egyfajta fogyasztóivá válunk, mint amilyen a svéd cirkusz népszerűsítése volt – csak hülyeségekre szórjuk majd el a pénzt. Maga a kultúra nem jöhet az egyesület felől, a kultúremberektől kell jönnie. Az egyesületnek bizonyos, már meghatározott tengelyek köré kellene csoportosítania a kulturális környezetet. Nem tudja hogyan és nem látja, mit kellene tennie. Amikor teljesen elpuskáztad a kezdeti lendületet és rossz irányba indultál el, mert más célokat követtél, nehéz visszaszerezni az emberek bizalmát.

Lenne még idő a dolgok kijavítására, hogy Temesvár jól nézzen ki 2021 után?

Nem tudom, inkább nem lenne a válaszom. Késő. Elég gyorsan megértettem, hogy a rossz a politika felől érkezik, mely rossz dolgot generált a kulturális rendszerben, ezt pedig szintén csak politikailag lehet kijavítani. Temesvár számára nehéz lesz nagyszabású kulturális programot összeállítani kevesebb, mint egy év alatt, vagyis a helyhatóság választás után. Arról nem is beszélve, hogy Robu úr eladósította a várost és súlyos egyensúlyhiányt okozott a város költségvetésében, így aztán még ha akarná, akkor sem tudna egy tartalmas kulturális programot támogatni, és Temesvár minden téren hiányos logisztikai alapját sem tudná biztosítani. Sőt, a város nem lesz képes megfelelően megmutatkozni a kulturális turisták előtt, akiknek 2021-ben életet kellene hozniuk a városba. Nem igazán tudunk mit kínálni nekik az utcáinkkal, a homlokzatainkkal, az útjainkkal, a járdáinkkal. Robu úr, a Városházán kialakított klientúrájával együtt, egyetlen nagyszabású európai projektet sem kezdeményezett, alapjában véve pedig ez a legnagyobb rossz, amit a várossal tett, talán bármi másnál nagyobb. A hónapok pedig a hátrányunkra telnek.

 

Vasile Popovici

A bölcsészetet a Temesvári Egyetem bölcsészkara francia-román szakán elvégző, doktori címét a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán szerző Vasile Popovici a temesvári Nyugati Egyetem irodalom, történelem és teológia karának professzora.

2011-2016 – Románia nagykövete Portugáliában
2006-2011 – Románia nagykövete a Marokkói Királyságban
2002-2015 – Románia párizsi nagykövetségének kommunikációs tanácsosa
1998-2002 – Románia főkonzulja Marseilles-ben
1992-1996 – Temes megyei képviselő és a képviselőházi külügyi bizottságának alelnöke
1992-1998 – adjunktus a temesvári Nyugati Egyetem irodalom, történelem és teológia Karán
1990-1992 – a temesvári Nyugati Kiadó igazgatója
1990-1990 – a Temes megyei Művelődési Felügyelőség területi főfelügyelője
1989-1992 – bölcsész a Román Akadémia temesvári szervezetében
1980-1989 – tanár a temesvári 15. sz. Általános Iskolában

Szerzőként

Irodalomkritikus, esszéíró, publicista, önálló szerzője a következő köteteknek: Marin Preda – timpul dialogului (Marin Preda – a párbeszéd ideje), Bukarest, Cartea Românească Kiadó, 1983; Eu, personajul (Én, a szereplő), Bukarest, Cartea Românească Kiadó, 1988; Lumea personajului. O sistematică a personajului literar (A szereplő világa. Az irodalmi szereplő rendszerezése), Kolozsvár, Echinox Kiadó, 1997 és Rimbaud, Kolozsvár, Echinox Kiadó, 1997, javított kiadás Bukarest, Cartea Românească Kiadó, 2006. Ezen kívül több hazai és külföldi kötet társszerzője.

Országos szintű szakmai egyesületek díjai

A Romániai Írószövetség legjobb elsőkötetesnek járó díja az 1983-ban, a Cartea Românească Kiadónál megjelent Marin Preda – timpul dialogului kötetért.
Az Írószövetség díja az 1997-ben, az Echinox Kiadónál megjelent Rimbaud kötetért.
Az Orizont folyóirat 1986-os díja.

Nemzetközi kitüntetések

A Marokkói Királyság Ouissam Al Alaoui Kitüntetésének, a királyság legnagyobb kitüntetésének Nagy Rendszalagja és a Portugál Köztársaság Érdemrendjének Nagykeresztje.

comments powered by Disqus
Hogy kerül a cuna meg a farok a mioritikus keresztnévlistára? Többek közt erről is szól Radu Paraschivescu briliáns írása.
Persze, Dăncilă is udvarolhatna elegánsabban a magyar szervezet támogatásáért.
Ha ez igaz, nem is értjük, minek kell irtó sok pénzért választást szervezni?
Ki érti ezt? Most, hogy a szokásos cirkusz nélkül lehetne szavazni külföldön, már nem olyan vonzó a szavazás lehetősége.
A PSD egy rothadó politikai hulla. De még mozog. Sőt, irányít. Mircea Morarius írása.
Legszívesebben saját kezűleg lapátolná vissza a földet Kolozsvár vezetése a most megtalált északi kapu alapjaira.
Adózzunk egy perc néma csenddel az életszínvonal emlékének. :(
Ismerős a helyzet, ugye? Valaki belénk gyalogol, jön az igazságszolgáltatás, aztán kiderül, hogy a valaki igazából Valaki, és az igazságszolgáltatás szépen odébb áll.
Ha ilyen alakok irányítják a romániai közoktatást, márpedig ez a helyzet, akkor nincs miért csodálkozni a sorozatos katasztrófákon.
De lehet, hogy nem is baki? Lehet, hogy Viorica maszkja alatt Liviu Dragnea rejtőzik? De akkor… ki ül a dutyiban a Vezér maszkja alatt?
Mert egy amerikai kampányfotó igazán jól mutat a jelöltek vécéjében, izé, cévéjében. Na de ki marad itthon, a mioritikus politikai latrinában?
A megrendült takarítónő hirtelen azt sem tudta eldönteni, a terrorelhárítást, Chuck Norrist vagy a szellemirtókat hívják rá az Apokalipszis három ifjú lovasára, akik annyira idegesek lettek egy zenélős játéktól, hogy szanaszét verték a komplett iskolát. ¯\_(ツ)_/¯
Mintha folyton ugyanaz a film menne az összes romániai moziban. Lepereg, aztán kezdődik újra. És a megalázott figurák mi vagyunk. Meg a gyermekeink.
Több tíz páciens is érintett lehet, állítja az elmekórház igazgatója.