// 2026. október 18., vasárnap // Lukács

A román EU-elnökség képmutatása ellen is menetelnek a székelyek

// HIRDETÉS

A Székely Szabadság Napjára idén is tömegeket mozgósítanak.

Megkezdte a mozgósítást a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a március 10-i Székely Szabadság Napjára: a székelyek autonómiaigényének ismételt kinyílvánítása mellett ezúttal arra is felhívnák a figyelmet, hogy hiteltelen Románia soros uniós elnökségének jelmondata, miszerint a kohézió közös európai érték. Az SZNT közleményében azzal támasztja ezt alá, hogy az elmúlt tizenkét év során Székelyföld megtapasztalta az Európai Unió kohéziós politikájának kudarcát, hiszen míg a régió román többségű megyéi fejlődtek, addig Székelyföld gazdaságilag lemaradt,

immár uniós eszközökkel is folytatódott a régió elszegényítése.

Az SZNT egy polgári kezdeményezéssel akart és akar változtatni ezen változtatni, de a kezdeményezés bejegyzését 2013-ban az Európai Bizottság elutasította, az emiatt indított perben – a most hangoztatott kohéziós mottóval ellentétben – Románia a Bizottság oldalán avatkozott be.

Ráadásul Románia uniós elnökségének programja is képmutató, írja az SZNT, mivel úgy beszél az európai társadalmakban együtt élő csoportok párbeszédéről, hogy közben

egy 750 000-es népesség szülőföldjének létezését tagadja, jelképeit üldözi, és elutasítja a párbeszédet a letagadott, nem létezőnek nyilvánított régió lakóival.

A Székely Szabadság Napja alkalmat teremt arra, hogy a székelyek kifejezzék a diszkriminatív gyakorlattal szembeni tiltakozásukat és ay igénzt Székelyföld államon belüli önrendelkezése iránt.

A március 10-én, 16 órától esedékes megmozdulásra idén is autóbuszok indulnának Marosvásárhelyre, ahol a postaréti megemlékezés után, a hagyománynak megfelelően a város főterére, a kormányhivatal elé vonulnának a résztvevők. Az SZNT kéri, hogy valamennyi párt, civil szervezet és a történelmi egyházak is vegyenek részt az előkészületekben és a mozgósításban. Szervezők gondoskodnak arról, hogy autóbuszok induljanak minden olyan helyszínről, ahol erre igény van. A nagyvilágban élő magyarok szervezeteit arra kérik, hogy 2019. március 10-én vonuljanak székely zászlókkal Románia külképviseletei elé, és fejezzék ki szolidaritásukat a székely autonómiamozgalommal.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Krónika

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról
Főtér

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván
Székelyhon

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki
Székelyhon

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki

A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.

// még több főtér.ro