// 2026. november 4., szerda // Károly

Nincs mese: még szűk másfél évig lehet szívni a mentolos cigit

// HIRDETÉS

Utána már csak a hagyományos, dohányízű dohányt lehet füstölni.

Még 2016-ba életbe lépett egy EU-s irányelv, amely az ízesített cigaretták és egyéb dohánytermékek forgalmazásának betiltását célozta meg. Mivel Európában a mentolos cigaretta a leginkább elterjedt ízesített dohánytermék, a szabályt kidolgozó illetékesek úgy döntöttek, hogy a mentolos cigik gyártói pár évig haladékot kapnak és ha újabb mennyiségeket nem is gyárthatnak, a meglévő készleteiket még eladhatják, mégpedig 2020 májusáig. De nem mindenki, csak a 3 százalékosnál nagyobb részesedésű dohánycégek.

Csak hát a cigaretta meglehetősen magas árának olyan háromnegyede az államkasszákba folyik be jövedéki adó formájában, így hát több uniós tagállam – főleg Lengyelország és Románia – zúgolódni kezdett, mivel a mentolos cigi betiltásával jelentős költségvetési bevételektől esnek el. De az Európai Bizottságot nem lehetett eltántorítani célkitűzésétől.

Legutóbb egy németországi dohányipari cég, a Planta Tabak indított jogi eljárást az irányelv ellen, az ügyet tárgyaló berlini bíróság pedig kérdésekkel fordult a luxembourgi székhelyű Európai Bírósághoz. A német cég éppen azt sérelmezte, hogy az irányelv megkülönbözteti a 3 százaléknál kisebb és nagyobb piaci részesedésű dohányipari szereplőket.

Az EU bíróságának szerdai ítélete azonban megerősítette az irányelv érvényességét, így hát továbbra is érvényes a tiltás és a 2020. májusi határidő. Technikailag nem a luxembourgi bíróság dönti el a tagállamokban felmerülő esetleges jogvitákat, csak alapot szolgáltat az egyes bíróságoknak. Ami azt jelenti, hogy a tagállamokban működő egyetlen bíróság sem hozhat olyan ítéletet, ami szembemegy az irányelvvel.

A direktíva kidolgozói úgy gondolják, hogy az ízesített cigaretta betiltásával kevésbé lesz vonzó a dohányzás, különösen a fiatalok számára.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek
Székelyhon

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek

Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.

// még több főtér.ro