// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Transparency International: Románia még mindig az EU egyik legkorruptabb országa

// HIRDETÉS

De a szervezet szerint Magyarország sem lehet büszke.

Nem javult a korrupciós helyzet megítélése Romániában a Transparency International (TI) nevű civil szervezet szerint, amely kedden mutatta be a világ 180 országára kiterjedő, az üzleti szféra képviselői és a függetlennek mondott szakértők megkérdezésével készített, 2018-ra érvényes Korrupciós Érzékelési Indexet (IPC).

A TI a megszerzett adatok alapján pontozza az országokat, a maximális 100 pont a korrupció teljes hiányát jelzi, így aztán minél alacsonyabb egy ország pontszáma, a TI szerint annál korruptabb.

Eszerint Románia az Európai Unió 28 tagállama közül a sereghajtók között, a 25. helyen áll. Ezzel egy helyet javított a tavalyi pozíciójához képest, de nem azért, mert annyit javult a helyzet, hanem azért, mert a tavaly még elé sorolt Görögország még lejjebb küzdötte magát.

Az ország a tavalyi 48 ponthoz képest eggyel kevesebbet, 47-et kapott, ezzel globális szinten a 61. helyen áll.

A jelentés szerint bár Bulgáriában és Romániában is történt előrelépés a korábbi években, mégis elbuktak egy-egy pontot egy olyan évben, amikor Bulgáriában óriási korrupciós botrányok kerültek napvilágra, Romániában pedig a korrupcióellenes tüntetések határozták meg az esztendőt.

Emellett hiába tartja mindkettejükben megfigyelés alatt a korrupcióellenes küzdelmet és az igazságügyi reformot az EU, egyik ország sem ért el jelentő előrelépést.

Akárcsak tavaly, Magyarországot most is Románia mögé sorolták,

bár anyaországunk az egy évvel korábbi 45 ponthoz képest most 46-ot kapott, ezzel globálisan a 64. helyen áll.

Az EU-ban egyébként az utolsó helyen Bulgária (42 pont) áll, előtte Görögország (45 pont) és Magyarország tanyázik.

A globális lista első helyét Dánia foglalja el 88, a másodikat Új-Zéland 87, a harmadikat pedig Finnország 85 ponttal.

A legutolsó hely a 10 pontos Szomáliáé, az utolsó előtti az egyaránt 13 pontos Szíria és Dél-Szudán.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro