A nagyszabású beruházásokról a Kolozs Megyei Tanács elnökének mi más jutna eszébe, mint az, hogy Bukarest ismét alulmarad.
Hét éve működik a Kolozsvár Aréna, hét éve tehát annak, hogy Kolozsvár ezzel a látványosan megtérülő beruházásával piszkálja a sportcsarnok működtetésében kevésbé sikeres Bukarestet. Alin Tișe, a Kolozs Megyei Tanács elnöke persze nem hagyhatta ki, hogy az Aréna korszerűsítésének bejelentése során ne rúgjon egyet a bukaresti városvezetésbe, mely szerinte képtelen működőképessé tenni az ország legnagyobb stadionját.
A Kolozs Megyei Tanács a barcelonai, müncheni és milánói arénák mintájára úgynevezett „hibrid” pályát szándékozik kialakítani Kolozsváron, ezzel a beruházásával pedig a legmodernebb arénává válik Romániában. Az innováció lényege egy olyan játéktér kialakítása, mely a füves és a műfüves pályák kombinációja. Az aréna nemrég vásárolt egy berendezést, mely a gyep növekedését gyorsítja, és ennek telepítésekor kicserélik a teljes játéktér növényburkolatát, a dréncsőhálózatot, a fotoszintézist elősegítő berendezést szerelnek fel, mely garantálja a gyep gyors regenerációját. Az atlétikai pályát szintén modernizálják. Az összberuházás becsült értéke 500 ezer és egymillió euró közötti összegre tehető. A munkálatokat a nyári időszakban végzik el.
Megkerülhetetlen kérdés, hogy az egyre nagyobb tömeget vonzó fesztivál milyen összefüggésbe hozható a most bejelentett korszerűsítéssel, tekintettel arra, hogy évről évre jelentős károk keletkeznek a sétatéri helyszínen. Tișe emlékeztetett: eddig is olyan szerződést kötöttek a szervezőkkel, mely garantálja, hogy megtérítik a kárt, de a beruházások után még szigorúbb szerződésre lesz szükség.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.

További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.

Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.