Nem csak Bályokon lesz vadászat a hétvégén: a Cibles-völgyben nem szórakozásból, hanem a sertéspestis miatt ölik le az összes vaddisznót.
Miközben Ion Ţiriac egykori teniszcsillag első vendégei megérkeztek magángépeikkel Bihar megyébe, hogy idén is részt vegyenek a híres bályoki vaddisznóvadászaton, az állatjárványügyi hatóságok az afrikai sertéspestis jelenlétét állapították meg Beszterce-Naszód megyében, a Cibles-völgy egyik vadászterületén, alig egy kilométerre a máramarosi megyehatártól.
Két vaddisznótetemből vett minta igazolta a vírus okozta fertőző betegséget, ezért a hatóságok közbeléptek, fertőtlenítették a területet, megsemmisítették a tetemeket, és elrendelték a környék összes vaddisznójának a leölését. A háztáji sertéseket egyelőre nem érinti az intézkedés, de parancsba adták ezek alapos elszigetelését a vadaktól. Értesítették Kolozs és Máramaros megyék hatóságait is a járvány veszélyére.
Mindettől függetlenül Bályokon, Nicolae Ceașescu egykori közkedvelt birtokán idén is megtartják a híres vaddisznóvadászatot az ország egyik leggazdagabb embere, Ion Ţiriac szervezésében. Az első híres vendégek, többek között Stefano Ricci olasz divattervező és Dimitrie Sturdza herceg máris megérkeztek magán-, illetve bérelt repülőgépeikkel Bihar megyébe. A meghívottak között szerepel még Wolfgang Porsche, a luxusautógyár örököse és Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója neve is.
A vadászat már pénteken elkezdődött, de egész hétvégén tart. A hajtókat és a kiszolgáló személyzetet, mint minden évben, a helyiek közül választották ki, akik számára évről évre jelentős jövedelmet jelent az úri mulatság.
A sertéspestis miatt szigorú szabályok léptek életbe a mintegy 1000 hektáros erdős területen, a birtokra lépő gépjárművek mindegyikét fertőtlenítik.
Az illusztris vendégek sorát felvonultató – és az állatvédők rendszeres tiltakozását kiváltó – eseményt minden évben nagy médiafelhajtás övezi. A telek tisztázatlan háttere és állatvédők feljelentései miatt két évvel ezelőtt például a Krassó-Szörény megyei Érszegre költöztették a vadászattal egybekötött összejövetelt, ahol a volt teniszcsillag 700 hektárnyi erdőt vásárolt fel erre a célra.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Kicsi korában a szülei románul beszéltek vele, ma mégis magyarul gondolkodik. Szentes Stefánia a lábnyiki Magyar Háztól Csíkszeredán és a kolozsvári egyetemen át jutott el oda, hogy ma a csángó gyerekeket biztatja arra az útra, amit ő maga is végigjárt.
Alexandru Stoica fejlesztési miniszter pénteken közölte, hogy a kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az ezerötszáznál kisebb lélekszámú községek összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.

További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.

Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.

További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.

Rálőtt a házkutatásra érkező rendőrökre egy PNL-es önkormányzati képviselő. Majdnem egymillió lejt sikkasztott el egy magánegyetem számláiról egy közgazdász.