// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Juncker kétli, hogy Románia felfogta, mit jelent az EU soros elnöksége

// HIRDETÉS

Technikailag felkészült, de a kormány fogalmatlan, és képtelen politikai egységet teremteni és azt sugározni.

Kétli az Európai Bizottság elnöke, hogy a bukaresti kormány teljes tudatában van annak, mit jelent hat hónapon át vezetni az Európai Uniót. Erről a Welt am Sonntag című német lapnak nyilatkozott Jean-Claude Juncker. Románia 2019. január elsejétől veszi át az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét, mandátuma hat hónapig tart.

Az EB-elnök azt mondta, technikai szempontból nagyon jól felkészült Románia az Európai Unió Tanácsa hat hónapon át tartó soros elnökségének ellátására, de kételyei vannak afelől, 

„hogy a kormány maradéktalanul megértette, mit jelent az EU-országok vezetése”.

Jean-Claude Juncker úgy véli, a Romániában dúló politikai vita arra engedhet következtetni, hogy az ország jelenleg „nem képez egységes entitást”. „Ahhoz, hogy az EU-elnökség alatt Európa egységét népszerűsíthesd, otthon is egységes frontra van szükség” – fogalmazott az Európai Bizottság elnöke.

A lapnak adott nyilatkozatot a dpa német hírügynökség is szemlézte, felemlegetve, hogy Románia legerősebb politikusa, a Szociáldemokrata Pártot vezető Liviu Dragnea egy választási csalás miatt rá kirótt, felfüggesztett börtönbüntetésről szóló ítélet miatt nem lehetett az ország miniszterelnöke, így ezt a tisztséget jelenleg a Dragnea bábjának tekintett Viorica Dăncilă tölti be. 

Honlapja már van a román EU-elnökségnek

Elindította pénteken a külügyminisztérium a román EU-elnökség hivatalos honlapját, a www.romania2019.eu-n megtalálható a témával kapcsolatos minden fontos információ román, angol és francia nyelven:

  • a 2019 első felében esedékes főbb EU-s események naptára, 
  • az EU-elnökséget a következő három félévben ellátó országok, azaz Románia, Finnország és Horvátország alkotta trió programja, 
  • illetve tájékoztatás az Európai Unió intézményi rendszeréről. 

Január 15. után közzé teszik a román EU-elnökség teljes programját. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro