// 2026. november 7., szombat // Rezso

Mentőövet dobott a megyei tanács a mezítlábas Clujana cipőgyárnak

// HIRDETÉS

Megvásárolta az értékes ingatlanegyüttest.

Megmenekül a csődtől a kolozsvári Clujana cipőgyár, ezúttal is a Kolozs megyei önkormányzat hathatós segítségével. Marius Mînzat alelnök kedden írta alá a szerződést a vállalat vezetőségével, miszerint megveszik annak Május 1. téri épületegyüttesét. Az önkormányzat 4,8 millió eurót, azaz 22.072.808 lejt fizet ezért.

Az összegből a már egyszer csődbe ment, de aztán megmenekült cég ki tudja fizetni 18 millió lejes adósságát és még arra is marad pénze, hogy tavasszal átköltözzön új székhelyére, a Tetarom 1 ipari parkba. Az új tulajdonos saját intézményeit költöztetné az ingatlanokba, illetve többnek az archívumát is itt őriztetné. Az eddigi tárolóhelyeken ugyanis évi 650 ezer lejes albérletet fizetett, ez indokolta a vásárt. Mînzat szerint

az adásvétellel a kecske is jól lakik, a káposzta is megmarad:

a Clujana kifizeti adósságait és kiterjeszti tevékenységét, míg az önkormányzat megoldja székhelygondjait. A 9 ingatlannal közel 10 ezer négyzetméteres hasznosítható telekhez jut.

A Clujana évek óta nyögi adósságait, ezért tavaly az adóhatóság eladásra kínálta részvényeit. A gyárvezetés a megyei önkormányzattal közösen az ingatlanok megvételét találta ki megoldásként a megmentésére, melyek a megélénkült kolozsvári ingatlanpiacon nem kis érték. A segítség nem volt önzetlen, a cég részvényeinek a 93 százalékát a megyei tanács birtokolja.

A több száz alkalmazottat foglalkoztató gyárnak évszázados történelme van,

elődje az 1911-ben létrejött Renner-bőrgyár, mely az első világháború után Dermata gyárként működött tovább. A második világháború után vette fel a Clujana nevet és a kommunizmusban Kolozsvár egyik legnagyobb cipőgyára lett. 1999-ben ment csődbe, akkor 5000 alkalmazottat eresztettek szélnek. De 2005-ben újraindult a termelés, miután a megyei tanács lett a többségi részvényes.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
Székelyhon

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

// még több főtér.ro