Na jó, csak részben. De az is valami.
Megunta a régi hűtőjét vagy mosógépét? Vagy nem a gépet unta meg, hanem azt, hogy elképesztően sok áramot fogyaszt? Akkor örülni fog a kormány most útjára induló akciójának: programot hirdettek a háztartási gépek cseréjére.
Ez nem csupán abból áll, hogy ön új gépet vesz, a kormány meg tapsol, hanem tevőlegesen, sőt anyagilag is támogatja.
Az eljárás egyszerű: a kormány összesen mintegy 20 millió lejt szán a programra. A polgár dolga annyi, hogy jelentkezik, és átadja a régi gépet. Ezért cserében egy utalványt kap majd, amely ugyan távolról sem fedezi az új háztartási gép értékét, de legalább egy kicsit csökkenti az anyagi terheket.
Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter kedden közölte, a roncsautóprogram mintájára összedobott program célja az, hogy a lakosság energiatakarékos gépekre cserélje le a régi típusú háztartási eszközeit. Az energiatakarékosság témájában nem viccelnek: csak A++ és A+++ energiahatékonysági besorolású mosógépet, hűtőszekrényt, fagyasztóládát, illetve légkondicionáló berendezést vásárolhatnak a programban részt vevő polgárok a régi gépekért kapott utalvánnyal. Azért ezeket, mert ezekből van a legtöbb a háztarásokban, és ezek a leginkább nélkülözhetetlenek.
A programra szánt pénzből 60 ezer utalványt osztanak ki, amelyek értéke 200, 300 vagy 400 lej.
A 200 lejes utalványt A++-os mosógép vásárlása esetén kaphatjuk meg. A 300 lejes utalvány az A+++-os mosógépekért, a légkondikért, valamint az A++-os hűtőkért jár. A legnagyobb, 400 lej értékű utalványt akkor kaphatjuk meg, ha hipertakarékos, A+++-os besorolású hűtőszekrényt vásárolunk.
Az érdeklődők szerda déltől jelentkezhetnek a Környezetvédelmi Alap honlapján (www.afm.ro), ahol a jóváhagyott igénylések listáját is közzé teszik majd.
Jó hír, hogy egy személy több háztartási gép cseréjére is pályázhat, de csak egy utalványt igényelhet kategóriánként.
Ezt aztán az akcióban részt vevő boltokban mellékelheti az új gép vételárához.
A programban részt vevő kereskedelmi egységek jegyzéke szintén megtalálható az AFM honlapján.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.