// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Elcseszték a centenáriumi katedrálisbélyeg angol fordítását

// HIRDETÉS

Tekintettel arra, hogy a gigakatedrálist a százéves Románia legnagyobb teljesítményének tekintik, ez elég ciki.

December elsejére, ugye, majdnem elkészült a híres-hírhedt bukaresti Nemzet Megváltása Katedrális. Fel is avatták szépen, ahogy kell, pompával, kis hisztivel. És meg is mondták a tutit: márpedig az ortodoxia eme hatalmas emlékműve a legnagyobb román teljesítmény a centenáriumi évben.

És ahogy ez ilyenkor a föld bármelyik pontján szokott, ünnepi bélyegsorozatot is kiadtak. A sorozat egy 5 lej névértékű bélyegből meg egy 28,50 lej névértékű fogazott blokkból áll. Maga a katedrális látható rajta, illetve Szent András, Románia védelmezője. Persze, vannak olyan ínyencségek is, mint a fogazatlan blokk, kisív, illetve ív. Tudják, gyűjtőknek.

Ez mind szép és jó. Egy baj van vele. A készítők nem csak hazafele, vagyis románul, hanem a világ fele, vagyis angolul is el akarták mondani, mi az a templom a bélyegen. Igen ám, de elcseszték a blokkon, kisíven található angol feliratot. A katedrális angol elnevezése így szerepel a papíron: Salvation National Cathedral. Magyarul: Megváltás Nemzeti Katedrális. Ahelyett, hogy így szerepelne: National Salvation Cathedral. Azaz: Nemzet Megváltása Katedrális. Nos, ezen nincs mit vitázni: a szórend bizony rossz.

Egyes szakértők a salvation kifejezés helyességét is vitatják. Hogy az valójában üdvözülést jelent, és nem megváltást. Nos, a szótárak mindkét jelentést megadják, viszont tény, hogy az említett kritikusok által találóbbként megadott redemption kifejezés szűkebb értelmű, ugyanis nem jelent üdvözülést, üdvözítést is. Persze, ezt lehet fordítástechnikai, ízlésbeli kérdésnek is tekinteni.

Elmentünk a Romfilatelia kolozsvári boltjához, de az ajtón csak egy felirat fogadott, miszerint a bolt december 6. és 12. között zárva tart. A Romfilatelia honlapján érdekes módon csak az 5 lejes bélyeg látható. A félrefordított blokk nem. Viszont a sorozat kibocsátását beharangozó cikkben ott van mindegyik bélyeg képe.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro