// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Jó estét, közúti ellenőrzés! Kér egy kávét?

// HIRDETÉS

Megkávéztatják a fáradt sofőröket az ünnepek alatt a magyar és román rendőrök.

Ne lepődjön meg, ha a címben szereplő felszólítással üdvözli a közlekedési rendőr, miután balra húzott az E60-ason, Bihar vagy Hajdú-Bihar megye területén. A határ menti megyék egyenruhásai

idén is az úton töltik az ünnepeket, de ezúttal közösen járőröznek

a határátkelők környékén. A közlekedési rendőrök ezúttal kellemes meglepetést is tartogatnak: nem csak anyanyelvükön köszöntik az ünnepek alatt szeretteikhez igyekvő megfáradt gépkocsivezetőket, hanem – ha már karácsony a szeretet és gondoskodás ünnepe – egy kis frissítővel, kávéval-teával is megkínálják.

Az Ébresztő! néven futó magyarországi rendőrségi akciót idén először „importálják” Romániába, ennek részleteit pénteken közös sajtótájékoztatón ismertette Alin Haniş, a Bihar megyei és dr. Gyurosovics József, a Hajdú-Bihar megyei rendőr-főkapitányság parancsnoka.

A cél, hogy elejét vegyék a közlekedési baleseteknek

a határ menti tranzitzónában. A több száz kilométert megtett sofőrök – elsősorban az ünnepekre hazatérő román vendégmunkások – ugyanis sokszor annyira fáradtak, hogy képtelenek figyelmesen vezetni, a részegséghez hasonló tüneteket mutatnak. Elsősorban őket célozzák meg az ébresztő akcióval, kávéval-teával, mely mellé jó tanácsokat is adnak.

Az Ártánd–Bors határátkelőn évente 5 millió ember, mintegy 2 millió gépkocsi kel át, a legtöbb ünnepek idején. Az akció menetrendjét úgy állították össze, hogy lefedjék a legzsúfoltabb periódust.

November 29. és január 12. között ébresztgetik a fáradt gépkocsivezetőket, főleg éjszakai órákban,

Nagyvárad és Debrecen, illetve Érmihályfalva és Nyírábrány vonzáskörzetében. A két megye közlekedési rendőrei közel egy évtizede működnek együtt, de eddig külön-külön ellenőriztek a határ két oldalán. A mostani akció premier, a magyar fél javaslatára, magyar és román belügyminisztérium támogatással született és a jövőben a többi határ menti megyére is kiterjesztik.

A kávé-tea mellé a sofőrök kétnyelvű szórólapokat is kapnak a fontos tudnivalókkal, ezek nyomdaköltségeit a magyar fél állta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro