// 2026. november 2., hétfő // Achilles

Mire figyeljünk oda, ha élő fenyőt választunk karácsonyra?

// HIRDETÉS

Egyre többen választják a cserepes örökzöldeket, ezért a Romsilva is átértékelte, mennyit dob piacra belőlük.

Halad a nyugati trendekkel az Országos Erdőgazdálkodási Hivatal (Romsilva), ezért idén kevesebb vágott fenyőt, és több földlabdás, újraültethető fát kínálnak árusításra a karácsonyt megelőző időszakban. Míg a tavaly mintegy 83 ezer fenyővel készültek az ünnepre, addig idén „csak” 65 650 példányt bocsátanak áruba, amiből 35 ezer cserepes, illetve földlabdás fenyő.

Gheorghe Mihăilescu Romsilva-igazgató szerint a környezeti károk csökkentése érdekében arra próbálják ösztönözni a lakosságot, hogy minél többen vásároljanak cserepes vagy földlabdás örökzöldet. Igaz, hogy több törődést igényelnek, például időnként meg kell öntözni a gyökereket, nem árt permetezni az ágakat, melyek könnyen kiszáradhatnak a fűtött lakásokban. Figyeljünk a fokozatosságra, ne érje hirtelen hőhatás a cserepes fenyőket, sem akkor, amikor bevisszük a házba, sem újraültetés előtt. Legfeljebb 2-3 hétig lehet a lakásban tartani, ezt követően gondosan előkészített gödörbe lehet elültetni a földlabdás fenyőket. Akinek erre nincs lehetősége, az visszaviheti a Romsilvához vagy a faiskolákhoz is. 

Az igazgató azt tapasztalta, hogy egyre nagyobb az érdeklődés az élő fenyők iránt, főleg a gyerekek miatt, akik sajnálják a kivágott fenyőket, szívesen vesznek részt ezek gondozásában és elültetésében. A környezetvédelmi szempontokat a vágott fenyők esetében is szem előtt tartják, így olyan területekről hozzák, ahol eleve az erdő ritkítására van szükség. A legtöbb vágott fenyő Szucsáva, Ilfov és Prahova megyékből származik.

Bár idén kevesebb fenyőt kínálnak, de gazdagabb és változatosabb a felhozatal a fenyőfajtákat illetően. Egzotikus fenyőfajtákat is árulnak, ilyen például a Douglas fenyő, amelynek jellegzetes citrusos illata van.

A vágott fenyőket 15 és 35 lej közötti áron értékesítik az erdészeti székhelyeken vagy a faiskolákban. A cserepes fenyők ára 35 lejtől 250 lejig terjedhet, mérettől és csomagolástól függően.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
Főtér

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló
Krónika

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló

Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Szám szerint 429: megvannak az összevonásra kijelölt községek
Székelyhon

Szám szerint 429: megvannak az összevonásra kijelölt községek

Alexandru Stoica fejlesztési miniszter pénteken közölte, hogy a kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az ezerötszáznál kisebb lélekszámú községek összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel.

// még több főtér.ro