// 2026. november 9., hétfő // Tivadar

Románia európai védelem alá úsztatta a füstölt dunai heringet

// HIRDETÉS

Más már nem füstölöghet ilyen néven.

Sikeresen levédette Románia a füstölt dunai heringet, az Európai Bizottság az oltalom alatt álló földrajzi jelzés kategóriába vette fel a Duna-deltában készített hagyományos terméket – jelentette be az agrártárca. Ez a második legszigorúbb kategória: az ide tartozó élelmiszereket úgy kell előállítani, hogy a készítésnek legalább egy szakasza a megjelölt földrajzi régióban történjen.

A füstölt dunai hering leírása szerint nagyon zsíros halféle, a füstölés hagyományos módszere pedig megőrzi a termékben az eredeti zsírtartalom jelentős részét.

Az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel az Európai Unió jelenleg 1440 élelmiszert véd (kivéve a borokat és borpárlatokat, azokat más rendszerben védi), a kategóriába eddig Románia három terméket tudott felvétetni: a topoloveni-i szilvalekvárt, a szebeni szalámit, és a barcasági füstölt busát. A libánfalvi telemeát (sóstúró) pedig egy még erősebb kategória, az oltalom alatt álló eredetmegjelölés védi. Az ilyen termékek előállítása, feldolgozása és elkészítése egy meghatározott földrajzi területen történik elismert módszerekkel.

Románia oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel védetné le továbbá a pleşcoi-i kolbászt (egy Buzău melletti kistelepülésről), a szebeni telemeát és a săveni-i sajtot (egy Slobozia melletti faluról). Ezeknek a dokumentációját már benyújtotta az Európai Bizottsághoz, és az európai levédésre kiszemelt száz további termék közül mintegy húsznak a dokumentációját tervezi benyújtani 2019-ben, mint például a perecsenyi hagyma, a nagylaki szalámi, az erdélyi sonka vagy a német sör (Bere nemţeană), bármit is takarjon ez utóbbi.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro