// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Kolozsvár már Bukarestet fenyegeti, csak építhessen kórházat

// HIRDETÉS

Visszavonnák azt a tanácsi határozatot, amelyik a kormány rendelkezésére bocsátotta a regionális kórház telkét.

A Kolozs megyei tanács annyira ragaszkodik ahhoz, hogy átvegye az egészségügyi minisztériumtól a regionális kórház megvalósítását, hogy elmegy a végsőkig. Alin Tişe megyei tanácselnök egy csütörtöki sajtótájékoztatón azzal fenyegette meg a kormányt, hogy

az önkormányzat visszavonja a határozatot, mellyel a majdani kórház 14 hektáros területét ingyenesen a rendelkezésükre bocsátotta.

Ha ez megtörténik, az egészségügyi minisztériumnak nem lesz hol felépítenie a létesítményt, ha esetleg végre méltóztatna megtenni az első lépéseket a megvalósítás felé.

Alin Tişe azzal magyarázta ezt a szokatlanul durva szembeszegülést, hogy a kormánynak nincs pénze arra, hogy a 2017-2020-as pénzügyi ciklusban az önrészt hozzá tudja tenni az európai pénzekhez, így a regionális kórház tervét 2023 utánra fogják halasztani. Ezért a regionális fejlesztések minisztériumához , illetve az Európai Bizottsághoz fordulnak a finanszírozás módjának megváltoztatásáért. Tişe elképzelése szerint a megyei tanács 2%-al, a kormány 28%-al és az EB 70%-al járulhatna hozzá a kórház felépítéséhez. Ez még így soknak tűnhet önrészként. De!

A megyei tanácselnök szerint a beruházás azért van jelenleg lehetetlen helyzetben, mert

a kormány 500 millió euróra becsüli az épület felépítését, miközben Európában legfeljebb 200-250 millió euróba kerülne egy hasonló beruházás,

maga az építkezés pedig mintegy 100 millió euróba. Tişe azt állítja, ha a megyei tanács a kezébe vehetné a regionális kórház megvalósítási tervét, három hónapon belül elkészülhetne a megvalósíthatósági tanulmány, ami megmutatná a beruházás reális értékét.

Az egészségügyi tárca vezetője, Sorina Pintea a héten már kijelentette, hogy Kolozsvár tegyen le arról, hogy egyedül épít regionális kórházat, és törődjön inkább a gyermekkórház körülményeinek javításával.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro