// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Dragnea nyert egy extra hónapot a tárgyalása előtt

// HIRDETÉS

Blokkolta a Legfelső Bíróság öt bíróból álló bírói tanácsait, így az ő ügyét sem tárgyalják decemberben.

Minden tárgyalás alatt álló ügyet decemberről januárra halasztott ma a Legfelső Bíróság az öt bíróból álló bírói tanácsaiban. Az adminisztratívnak tűnő döntés mögött Dragnea áll, pontosabban egyik fellebbezése, amellyel megóvta a Legfelső Bíróság november 9-i sorsolását. A több bíróból álló bírói tanácsok ugyanis sorsolás nyomán állnak össze.

A Bukaresti Táblabíróság november 23-án adott helyt Dragnea ügyvédei óvásának, és ugyan a táblabíróság döntése még nem jogerős, a Legfelső Bíróság mai döntésével felfüggesztette a november 9-i sorsolásának gyakorlatba ültetését. Vagyis azokat az ügyeket, amelyeket ezek a bírói tanácsok tárgyaltak volna a december 3-i, illetve 10-i tárgyalási napokon, januárra halasztotta.

Az egyes számú bírói tanács olyan ügyeket vett volna elő december 3-án, mint amelyikben Liviu Dragnea PSD-elnök vádlottként szerepel amiatt, hogy még Teleorman megyei tanácselnökként arra vette rá az ottani gyermekvédelem igazgatóját, hogy szerződtessen két embert a hivatalhoz, akik ott egy percet sem dolgoztak, annál többet a PSD Teleorman megyei irodájában. Ugyanez a bírói tanács tárgyalta volna Sebastian Ghiţă, Victor Ponta, illetve a jelenlegi kormányfőtitkár, Toni Greblă büntetőügyét.

A hazai központi sajtó szerint Dragnea azért ragad meg minden eszközt arra, hogy húzza az időt ebben az ügyben, amelyben alapfokon már elmarasztaló ítéletet kapott, konkrétan három és fél év letöltendő börtönbüntetést, mert közben a háttérben több kormánytagot is próbál rávenni, sürgősségi kormányrendelet formájában nyújtsanak be olyan amnesztia-rendeletet, amelynek ő is hatálya alá esne.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro