// 2026. április 12., vasárnap // Gyula

Megbüntetik az őt megbüntető rendőröket megbüntető ügyészt?

// HIRDETÉS

Vizsgálják a hatalmaskodó ügyészt, aki megbírságolta az őt megbírságoló rendőröket.

Hivatalból vizsgálatot indított az Igazságügyi Felügyelet az ellen az ügyész ellen, aki fejenként 5000 lejre bírságolta azt a két forgalmi rendőrt, aki őt három hónappal korábban megbírságolta gyorshajtásért, és mert lejárt autójának a műszaki vizsgája.

Az Igazságügyi Felügyeletet a sajtóban megjelent információk késztették vizsgálódásra, és azt nézik, Mihai Laurenţiu Vasilescu tette kimeríti-e a fegyelmi kihágás kategóriáját. A sloboziai ügyész november elején maximális, fejenként ötezer lejes bírságot szabott ki a két rendőrre azon a címen, hogy akciójuk miatt elkésett az ügyészségről. Ezt ő visszaélésnek, sőt a bírák és ügyészek megfélemlítésének nevezte.

A rendőrök még júliusban állították meg az ügyészt, mert a szabályosnál nagyobb sebességgel és – mint kiderült – lejárt műszaki vizsgájú autóval közlekedett. 2175 lejre bírságolták meg, és helyben leszerelték a rendszámtábláit is. Az ügyész a bosszúbírság indoklásában arra is utal, hogy a rendőrök esetleg bosszúból, gúnyból vagy egyszerűen csak hatalomgyakorlásból tartották őt fel hosszabban, mint ahogy azt szerinte az eljárás indokolta volna, nem vitték őt el az ügyészségre, és így több órát késett.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kit szoptat az anyaország a hon kebeléből, és kit máshonnan?

Varga László Edgár

Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.

Amikor egy országban a hatalom jobb keze nem tudja, mit csinál a bal…

Szántai János

… vagy lehet, nagyon is jól tudja, csak félrenéz, hiszen a hatalom emberekből áll, akiknek családjaik vannak, akik szeretnek jól élni, ha lehet, ingyen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Bethlen István egykori miniszterelnök végnapjai a szovjet levéltári források tükrében

Sólyom István

A gyótapusztai vadászháztól a moszkvai Lubjankáig tartó időszak feltárt részleteiről beszélt dr. Seres Attila történész a Sapientia EMTE legújabb Egyetemi Estjén.

És akkor a miniszter felvett egy maroknyi homokot és odadugta a lefagyott hivatalvezető orra alá

Fall Sándor

Ha csak egy rövid videót nézne meg arról, hogy miként működik az ország, és mekkora munka a megreformálása, akkor ez legyen az.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Választás: vasárnap eldől, zsinórban ötödször is a Fidesz-KDNP alakíthat kormányt vagy hatalomváltás következik
Krónika

Választás: vasárnap eldől, zsinórban ötödször is a Fidesz-KDNP alakíthat kormányt vagy hatalomváltás következik

Az 1990-es rendszerváltoztatás óta tizedik alkalommal várják vasárnap országgyűlési választásokon a magyar választópolgárokat, miközben a könnyített honosítás bevezetése nyomán 2014 óta negyedszer a külhoni magyarok is élhetnek választójogukkal.

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix
Főtér

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix

További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.

Lépcsőházba hajtott egy autós Csíkszeredában
Székelyhon

Lépcsőházba hajtott egy autós Csíkszeredában

Elvesztette uralmát a jármű fölött, és egy tömbház lépcsőházának bejáratához csapódott autójával egy csíkszeredai sofőr szombaton késő este.

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban
Krónika

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban

Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.

248 km/órával robogott Székelyföld felé
Székelyhon

248 km/órával robogott Székelyföld felé

A gyorshajtásnak is van határa, ma minden bizonnyal ez 248 km/óra – ennyivel mértek be egy sofőrt a rendőrök szombaton délután az észak-erdélyi autópályán.

// még több főtér.ro