// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Húszszorosan kapta vissza a vulgaritást a fityiszt mutogató Iordache

// HIRDETÉS

A képviselő kapuja és garázsajtója bánta a parlamenti fügét. De rájár a rúd a #rezist mozgalomra is.

Alaposan rájár a rúd az ellenzéki #rezist mozgalomra, és magát is agyoncsapja vele. Néhány bukaresti aktivista Florin Iordache PSD-s képviselő frissen bevetett eszközét, az obszcenitást fordította a honatya ellen, és ebből nem nyer senki. Legfeljebb Iordache és a PSD azzal, hogy áldozati szerepben tetszeleghet. 

 

A Mălin Bot aktivista újságíró vezette pár fős csoport szombaton teleragasztotta fityisszel Iordache bukaresti otthonának garázsajtaját, majd – ha nem lett volna elég egyértelmű az üzenet – a kapujára is fityiszt fújtak, és felírták rá, hogy Muie, azaz Kapd be.

 

Szemet szemért

Iordache vasárnap annyit reagált a vandálkodásra, hogy elemzi a lehetőségeket, többek között a rendőrségi feljelentést is, mert „a dolgok túl messze mentek”. És persze tagadta, hogy a parlamenti akcióinak (az igazságügyi törvények módosításai, majd beintése az emiatt felháborodott ellenzéknek) bármilyen köze lehetne házának elcsúfításához.

 

Iordachénak 90 napig van lehetősége feljelenteni a házát vandalizálókat, nyilatkozta Ciprian Romanescu rendőrségi szóvivő. A rendőrség egyébkét helyben és fejenként 300 lejre bírságolta a hat aktivistát az együttélés és közrend szabályainak megsértése miatt, miután igazoltatta őket.

 

„Ő beintett nekünk, mi még inkább be akarunk inteni neki” – hangzik el az akciót megörökítő videón, amelyet Mălin Bot készített. Azt állítják rajta, hogy Iordache autójával nekikoccant egy másiknak, annyira sietett otthagyni őket.

 

 

A képviselő szerdán intett be az ellenzéknek két kézzel, miután a parlament megszavazta a sokadik módosítását azoknak az igazságügyi törvénymódosításoknak, amelyeket az ellenzék mellett az alkotmánybíróság és a Velencei Bizottság is kifogásolt. Percekkel később Iordache a sajtónak letagadta a gesztust.

 

Pénteken pedig egy civil szervezet fel is jelentette Iordachét ugyanannak a törvénynek ugyanazon passzusa alapján, amelyre hivatkozva megbírságolták a képviselő kapuját összefityiszező aktivistákat is: az 1991/61-es gyülekezési törvény első bekezdésének második cikkelye alapján, amely – többek között – tiltja az obszcén gesztusokat, szitkozódásokat, vulgáris kifejezések használatát, mások méltóságának megsértését a nyilvános térben.

 

A DIICOT is rászállt a #rezistre?

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség vizsgálja, hogy kik finanszírozzák a kormányellenes megmozdulások tucatjait szervező, #rezist nevű mozgalmat, amely a gyanú szerint mintegy 15 millió dollárnyi adományt kapott az utóbbi három évben a lengyel Stefan Batory Alapítványtól – közölte pénteken internetes kiadásában a Romania Libera című konzervatív lap.

 

A vádhatóság állítólag bűnszövetkezet létrehozása és pénzmosás gyanújával vizsgálódik. Az értesülés a kormányhoz közel álló médiumnak számító Lumea Justitiei című (Az igazságszolgáltatás világa – Luju.ro) portáltól származik. 

 

Az ügyészségi vizsgálatról szóló lapértesülését a Mediafax hírügynökség is átvette, ennek valóságtartalmát azonban a hírügynökség által megkérdezett Mihaela Porime DIICOT-szóvivő nem volt hajlandó megerősíteni. Az ellenzéki média szerint a kormánypárti propaganda rágalomkampányáról van szó, és a korrupcióváddal bíróság elé állított kormánypárti politikusok külföldi beavatkozásról szóló összeesküvés-elméletekkel próbálják lejáratni az ellenzéki tüntetések szervezőit.

 

Börtön a csendőrökre támadó tüntetőknek

Három évtől négy és fél évig terjedő letöltendő szabadságvesztésre ítélte a bukaresti első kerületi bíróság pénteken a tavaly február másodikai kormányellenes tüntetés három, csendőröket bántalmazó résztvevőjét, további nyolc rendbontóra pedig két évig terjedő felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki – közölte az Agerpres hírügynökség. Az ítélet nem jogerős.

 

Az ügy kapcsán indított polgári perben egyik bántalmazott csendőrnek kétezer eurós anyagi és 35 ezer eurós erkölcsi kártérítést ítélt meg a bíróság, az összeget az elítélteknek kell kifizetniük. Egy másik bántalmazott csendőr összesen 22 ezer eurós, egy harmadik hatezer eurós, a negyedik csendőr pedig 2200 eurós kártérítésre jogosult.

 

A felfüggesztett börtönre ítélt vádlottaknak 90 - 120 nap közötti közmunkát kell végezniük. Az ítélet részeként a vádlottakat egy időre eltiltották a köztisztségek betöltésétől, választói jogaik gyakorlásától, a fegyverviseléstől, valamint a nyilvános gyülekezésektől, tüntetésektől, és más tömegrendezvényektől.

 

 

A bukaresti sajtó által futballhuligánokként emlegetett, szervezett csoportokban érkező rendbontók azon a – mindaddig békés – demonstráción provokáltak erőszakot, amelyen a büntetőjog korrupcióellenes szigorát enyhítő, előző este elfogadott sürgősségi kormányrendelet ellen tiltakozott több százezer tüntető. A vádlottak üvegpalackokkal, jégdarabokkal, fémtartályokkal dobálták meg a kormány székházát védő csendőröket. A karhatalom könnygázt vetett be ellenük és erőt alkalmazva kiszorította a randalírozókat a kormány közeléből. A rendbontók és a csendőrök közötti összecsapás miatt a békés tüntetők is elmenekültek a térről.

 

Idén augusztusban hasonló módon erőszakba torkollt Bukarestben a román diaszpóra nagyszabású kormányellenes megmozdulása is, amikor a békés tüntetők közé vegyült rendbontók összetűzést provokáltak a csendőrökkel, azok pedig könnygázzal és botozással kiszorították a kormány előtti térről a több tízezres tüntető tömeget.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS