Építik ezerrel a karácsonyi vásárt, deszkák és szalagok között lehet csak lavírozni.
A Főtér vált Kolozsvár egyik legkevésbé sétálható részévé. Pár nappal ezelőtt alig látszott, hogy hozzákezdtek a karácsonyi vásár kiépítéséhez, ma már felállították a tavalyi fehér házikók egy részét a nyugati oldalon, párat a keleti és a déli oldalon.

Mivel egyszerre építik a házikókat és a korcsolyapályát, és közben biztonságosan igyekeznek felállítani a központi füzértartó oszlopot és tartozékait, most épp deszkák és biztonsági szalagok akadályozzák a két legfőbb főtéri tevékenységet: a gyors áthaladást a lehető legrövidebb úton, illetve az elmélyült bámészkodást. Vagyis korzózni most ne a Főtérre tessék jönni.

A karácsonyi vásár november 23-án nyílik, és ha most az építőtelep lepi el a teret, onnan kezdve egymástól nem férünk majd, de majd sokat mosolygunk, miközben a borsos árú szénhidrátokon legeltetjük a szemünk, és a hátizsákunkkal verjük ki egymás kezéből a forralt bort. :D
És igen, jól látják, korcsolyázni idén is Mátyás király körül fogunk. Tavaly nem lett tőle semmi baja a szobornak, idén is elővigyázatosságra számítunk.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.