// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Felvonóval libbenne fel magos Déva várába? Hát, ezt inkább adja föl!

// HIRDETÉS

A híres felvonó ugyanis egy hónapja nem működik. És ahogy kinéz, egy ideig még nem is fog.

A dévai várat kétféleképpen lehet megostromolni manapság, turisztikai célból, persze. Ha jó kondiban van az ember, akkor szépen megmássza a várdombot. Ha nincs jó kondiban, vagy mégis, de kedve nincs a gyalogsági ostromhoz, szépen beül a domb lábánál várakozó felvonóba és máris hussan a várfok felé. Legalábbis így szól az elmélet.

A gyakorlat ugyanis – október eleje óta – nem támasztja alá a teóriát. A felvonó elromlott. Pontosabban, egy, a működés szempontjából igen fontos irányító modul hibásodott meg. Tehát a felvonó áll. És senki sem tudja, meddig.

Hogy miért? Hát, most jön a meredek. Október közepén a felvonót működtető dévai polgármesteri hivatal illetékesei ujjongva közölték, hogy tájékoztatták az osztrák céget, amelytől a felvonót vásárolták, és hamarosan minden baj elmúlik.

Amekkorát tévedtek! Kiderült ugyanis, hogy ama bizonyos irányító modult nem gyártják többé. Tessék? Ahogy hallották. És akkor máris jönnek a kérdések: ki volt az ostoba? Aki úgy kötött szerződést egy termék megvásárlására, hogy nem kért semmiféle biztosítékot az alkatrészcserére? Vagy aki úgy adott el egy terméket, hogy közben nem gondolt arra, hogy az alkatrészek esetleg cserére szorulnak? Vagy senki sem ostoba, csak az egyik fél hanyag, a másik meg röhög a markába? Attól tartunk, költőiek maradnak a kérdések. A megoldás: szépen kiszerelték a meghibásodott alkatrészt, és futárral elküldték, javításra. Hogy mikor lesz meg, senki sem tudja.

Közben pedig az idő telik. A felvonó használatából idén több mint 500 000 lej bevétele volt a polgármesteri hivatalnak. A meghibásodás óta viszont több tízezer lejes veszteséget könyvelt el. Végül is, pozitív a mérleg.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro