Két székelyföldi csapat jutott a legjobb nyolc közé a labdarúgó Román Kupában, miután a harmadosztályú FK Csíkszereda 11-esekkel kiejtette a Dinamót.
Ragadós lett a szentgyörgyi példa a Székelyföldön, Háromszék után csütörtökön este Csík is berobbant a román focielitbe.
Pedig a Székelyföldi Labdarúgó Akadémiára épülő FK csupán a harmadik liga V. csoportjában szerepel, és már három éve nagyon szeretne a Liga 2-be jutni, de egyelőre nem sikerült neki. A Román Kupában viszont idén nagyon beindult, miután az előző körökben már kiejtett két másodosztályú ellenfelet, a Bákói Aerostart és a Petrozsényi Energiticianult, most
Hogy ez mekkora siker, azt jól mutatja, hogy utoljára húsz éve jutott Liga 3-as együttes a kupa negyeddöntőjébe, akkor a Temesvári UM-nek sikerült ez a bravúr.
.jpg)
Ez pedig akkor is óriási skalp, ha az egykori belügyi klub hetven éves történelme legmélyebb válságát éli: a kiesés ellen küzd a Liga 1-ben, ahol két hónapja nem nyert mérkőzést, a közelmúltban három hét alatt kétszer váltott edzőt. Mircea Rednictől a feltámadást várták a piros-fehérek vezetői, ehhez képest elbukott egy olyan városban, ahol eddig az 1993-as kupanyolcaddöntő volt a helyi foci csúcseredménye.
.jpg)
Most viszont minden szinten mindent megtett Csíkszereda a sikerért. Vezetősége a zsebébe nyúlt, mobil világítást bérelt, hogy a televíziók által diktált esti időpontban is hazai pályán rendezhesse meg a mérkőzést. Valentin Suciu edző másfél év alatt másodszor írta be magát a székely foci történelmébe, miután tavaly tavasszal a Liga 1-be vitte a Sepsi OSK-t.
Elbírták, hogy a második félidő elején bombagólokkal megszerzett kétgólos előnyük percek alatt elúszott. Elbírták, hogy a hosszabbításban fordított a Dinamo, és öt perccel a ráadás végé előtt kiegyenlítettek. Elbírták, hogy ifikorú tartalékjaik még sose játszottak ilyen szintű és ilyen téttel rendelkező meccset. Elbírták, hogy első három 11-esükből kettőt kihagytak, majd a nyolcadik és kilencedik körben is hibáztak.
.jpg)
Tegyük hozzá, hogy a továbbjutáshoz kellett a Dinamo is. Amelynek jó néhány játékosa szemmel láthatóan úgy játszott, hogy tudja: a télen mehet, amerre akar. Amely képtelen volt kihasználni meccslabdáit, Grozav nagyképűn fölépanenkázott 11-ese volt erre a legjobb példa. Amelyben Delorge kapott egy újabb esélyt a végén, és még rosszabbul rúgta, mint elsőre.
Amelyben Mutiu kapust és Nistort leszámítva nem volt komolyan vehető focista. Az ötven fős vendégtábor dühe elől végül szabályosan ki kellett menekítenie a csendőrségnek a csapat buszát. Nem adták fel, a hazaúton Sepsiszentgyörgyön is megállították kedvenceiket egy kis számonkérésre.
.jpg)
A csíki stadionban hivatalosan 1200-an, valójában közel kétezren voltak tanúi a focicsodának. A kerítésen kívül állók, az állóhelyekre beszivárgók és persze a kék-fehér hokimezt ezúttal piros-feketére cserélő kemény mag pedig a meccs nagy részében teljesen elnyomta a magyarokat most is lelkesen szidalmazó Dinamo-tábort: ha már a jégen évek óta nem ellenfél a Steaua, most végre újra verbálisan alázhattak egy bukaresti csapatot. Nem fogták vissza magukat,
.jpg)
Az FK Csíkszereda mellett csupa első ligás csapat jutott a legjobb nyolc közé: az FC Hermannstadt, a CSU Craiova, az Astra Giurgiu, a Viitorul, a Dunărea Călărași, a Kolozsvári CFR és a Sepsi OSK. Márciusban valamelyikük újabb történelmi meccset játszik Csíkszeredában, immár az elődöntőbe jutásért. A vérmesebb csíki szurkolók a kocsmaasztal mellett már FK–Sepsi döntőről álmodoztak.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.