// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Erdélyi dalszüret: az idei zenei termés hat legjobbja versenyzik

// HIRDETÉS

Kedvenc zenekaraink is bekerültek a Legszebb Erdélyi Magyar Dal döntőjébe.

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Ifjúsági Szervezetének egyik szimpatikus kezdeményezése a Legszebb Erdélyi Magyar Dal pályázat, mely negyedik éve szolgál remek bemutatkozási lehetőséggel az erdélyi magyar zenekarok számára. Valljuk be, jól jön ez a zenekaroknak, hiszen számaik alig jutnak el a közönséghez, pedig vannak figyelemre méltó próbálkozások.

Az idei dalversenyre immár 33 dallal neveztek be, ami jól mutatja, hogy daltermés az bőven van, csak ritkán kap belőle kóstolót a közönség. A zsűri – André Ferenc költő, slammer, Balázs Imre József irodalmár és Gábora-Máté Éva énekes – két kategóriában választotta ki az idei év döntős dalait.

A 25 év alatti kategóriában:

  • a 4S Street zenekar

">Egyszer fenn című száma mérkőzik majd a Szintaxis Lebegő (nem találtunk linket hozzá) és a Teddy Queen

">Zűrzavar című számaival;

  • 25 év fölötti kategória három döntős dala a Stone Hill
  • ">Akarom, a No Sugar

    ">Egyetelem és a Monyo Project

    ">Jár még egy álom című dalai lesznek.

    Az EMKE emlékeztet arra, hogy bár a címért a dalok versenyeznek, a végső eredményben a zenekarok általános előadásmódja is sokat számít majd, hiszen a döntőn minden zenekar tart egy húszperces minikoncertet, ami alapján a végső sorrend is eldől.

    A végső összecsapás 2018. november 10-én, szombaton lesz majd a Bulgakov&Macskaház pincéjében. Az egész napos zenei programot este a két legjobb dalt szerző zenekar koncertje és buli zárja majd.

    Tavaly ilyen volt a gála: 

    // HIRDETÉS
    Különvélemény

    A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

    Varga László Edgár

    A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

    A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

    Sánta Miriám

    Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

    // HIRDETÉS
    Nagyítás

    Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

    Szántai János

    Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

    Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

    Sólyom István

    A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

    // HIRDETÉS
    // ez is érdekelheti
    Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
    Főtér

    Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

    Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

    Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
    Krónika

    Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

    Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

    PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
    Főtér

    PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

    Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

    Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
    Székelyhon

    Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

    Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

    Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
    Krónika

    Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

    A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

    A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
    Székelyhon

    A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

    Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

    // még több főtér.ro