// 2026. november 4., szerda // Károly

A civil szervezeteken veri le a pénzmosást a PSD

// HIRDETÉS

Ez még Kelemen Hunor szerint is disznóság.

Botránnyal fogadta el szerda délben a botrányos kitételt tartalmazó, elvileg a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzéséről szóló törvénytervezetet a képviselőház.

Első nekirugaszkodásra nem jött össze a sarkalatos törvény elfogadásához szükséges 165 igen szavazat, csupán 163, ezért – és a PSD frakcióvezetőjének jelzésére – Florin Iordache ülésvezető újból szavazásra bocsátotta a törvényt, amelyet másodjára már 170 képviselő támogatott. A második szavazáson tiltakozásképpen már nem vett részt az RMDSZ, az USR képviselői egyenesen kivonultak a teremből.

A törvénynek nemcsak az egyik kitétele, hanem a megszavaztatásának módja is felháborította az ellenzéket. Kelemen Hunor a szavazás újrakezdését egyenesen disznóságnak nevezte.

Az ellenzék és az RMDSZ is azért ellenzi a törvényt, 

mert azzal ugyan Románia (egy kötelezettségszegési eljárás és büntetés miatt sürgősen) átültette a hazai jogrendbe a pénzmosás megelőzését célzó uniós direktívát, de beiktatott egy olyan passzust is, amely ellehetetleníti a civil szervezetek működését. Kötelezi ugyanis őket, hogy jelentsék az állami intézményeknek minden olyan végső haszonélvezőjük nevét, akinek a nevét ők is ismerik, ellenkező esetben a szervezet feloszlatható. 

Ez az ellenzéki és az RMDSZ-es képviselők szerint is akkora bürokratikus terhet ró a szervezetekre, amely egyszerűen ellehetetleníti a normális működésüket. Gondoljunk csak bele, hány beteg és idős embert lát el a Diakónia Alapítvány, hogy több mint tízezer magyar gyerek családjának folyósít oktatási-nevelési támogatást a Romániai Magyar Pedagógusok Szervezete, stb.

A passzus túl szigorú voltára 

korábban hazai és európai civilek, sőt politikusok is felhívták a beterjesztő kormány figyelmét, az mégsem módosított rajta. Vagyis tegnapelőtt villámgyorsan módosítottak rajta a jogi bizottságban, de csak annyit, hogy a haszonélvezőiket bejelentő kötelezettség alól mentesítették azt a 19 szervezetet, amely tagja a Nemzeti Kisebbségek Tanácsának, és képviseli az illető kisebbséget a parlamentben.

Tegnap 40 hazai civil szervezet nyílt levelet tett közzé, amelyben megkérte a honatyákat, hogy ne szavazzák meg ebben a formában a törvényt. Az európai direktíva célja, írják, hogy azonosítani lehessen az egyesületek és alapítványok döntéshozóit, nem pedig a kedvezményezettjeit. Külön felkérték az RMDSZ és a többi nemzeti kisebbség parlamenti képviselőit, hogy a csak számukra kedvező módosítás ellenére ne szavazzák meg a törvényt. Az RMDSZ nem szavazta meg, a második voksoláson viszont öt másik nemzeti kisebbségi képviselő támogatta a civileket megnyomorító rendelkezést.

Az ülésteremből kivonuló USR bejelentette, hogy az alkotmánybíróságon támadják meg a jogszabályt, mert a civileknek ez a bejelentési kötelezettsége jó eséllyel az alkotmányba ütközik.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek
Székelyhon

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek

Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.

// még több főtér.ro