// 2026. november 7., szombat // Rezso

Nem eszik olyan forrón az esküvői adócsalást

// HIRDETÉS

A pénzügyminiszter bírálta a fináncokat, hogy most szállnak rá a friss házasokra.

Nem most kellett volna elkezdenie levadászni az esküvőikkel adót csaló, már nem is annyira friss házasokat az országos adóhivatalnak, nyilatkozta ma Tulceán Eugen Teodorovici.

A pénzügyminiszter rendesen odamondott az adóhivatalnak, szavaiból némi sértettség is kiérezhető azért, mert az ANAF nem egyeztetett vele mint illetékes tárcavezetővel, hogy a friss házasokon készül leverni azt, ha a lagzira szerződtetett szolgáltatók (fotós, videós, zenész, stb.) nem fizetik ki a bevételüket terhelő adókat.

A fináncok ugyanis űrlapokat küldözgetnek a fiatal házasoknak, hogy árulják el, milyen szolgáltatókkal emelték a ceremónia fényét, és tüntessék fel az érintett egyéni vállalkozók, illetve cégek nevét, valamint az elérhetőségüket. Hogy rögtön bele is verjék a frászt az ifjú párba, azt is megjegyzik az űrlapon, hogy hamis válaszokat a büntetőtörvénykönyv vonatkozó cikkelye alapján „honorálják”, a válaszadás elmulasztása pedig 2000-től 2500 lejig terjedő bírságot von maga után.

Egy ilyen típusú fellépés előtt még sok más dolga lett volna az ANAF-nak, mondta a miniszter. Teodorovici szerint az esküvői bevételeket nem így és nem most kellett volna kezdeni megadóztatni. Azért is bírálta az ANAF-ot, hogy az csak most, közel öt évvel az intézkedés alapjául szolgáló törvény életbe lépése után kezdett akciózni. Szerinte azért most, mert a törvény öt évben határozza meg az ilyen jellegű bűncselekmények elévülési idejét. Ha tíz év lett volna az elévülési idő, akkor az ANAF tíz év múlva lépett volna, szúrt oda a miniszter.

Mi több, kezdeményezni fogja, hogy az illető törvényben az elévülési időt két évre csökkentsék, hogy az adóhatóság ne öt, hanem már két éven belül lépjen.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro