Spanyol újságírók tudták meg, hogy május első felében kerül sor a szent vizitre.
Exkluzív információként tálalta a spanyol Periodista Digital nevű portál, hogy Ferenc pápa jövőre hivatalos látogatást tesz majd Romániába és Bulgáriába, valamikor május első felében. A hírt egyelőre sem a román külügyminisztérium, sem Vatikán nem erősítette meg, így ebben a formában csak annyira biztos, mint az összes korábbi értesülés.
Az eddigi információk szerint a pápa Bukarestbe látogatna, ahol az Izvor parkban venne részt egy szentmisén. Romániai meghívásokból egyébként nem volt hiány az elmúlt időszakban. Legutóbb Viorica Dăncilă kormányfő jelentette be májusi, vatikáni látogatását követően, hogy meghívta a Szentatyát Romániába, aki azt válaszolta, hogy jövő év elején eleget tesz a meghívásnak. E.S. Miguel Maury Buendía pápai nuncius akkor igyekezett pontosítani a miniszterelnök kijelentését, leszögezve, hogy nincs hivatalos döntés a látogatásról.
A Romániai Katolikus Püspöki Konferencia tavaly májusban küldött meghívót a Szentatyának, miután a testület úgy döntött, hogy a pápa Csíksomlyón találkozzák a romániai katolikus egyházban többségben lévő magyar híveivel. Amennyiben beigazolódik a spanyol portál értesülése, erre 2019-ben sem kerül sor, a csíksomlyói búcsú ugyanis június 8-án zajlik.
2016 ban az akkor még létező Magyar Nemzet úgy értesült, hogy a román diplomácia intenzív tárgyalásokat folytat a Vatikánnal Ferenc pápa meghívásáról az 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlés századik évfordulójára. A napilap ugyanakkor magyar külügyminisztériumi forrásokra hivatkozva megjegyezte, Ferenc pápa útját szándékosan úgy szerveznék meg, hogy magyar (katolikus) kegyhelyeket ne keressen fel a szentatya.
Korábban II. János Pál pápa látogatott el Romániába, 1999-ben, ő volt az első olyan Szentatya, aki az 1054-es nagy egyházszakadás óta hivatalos látogatást tett egy ortodox többségű országba.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Több mint ötezer lejes pénzbírságot róttak ki a marosvásárhelyi helyi rendőrök, miután két fiatalt sörözésen kaptak. Az őket kiszolgáló pincér járt rosszabbul.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.

Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.

Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.

Semmi új a nap alatt: minden drágulni fog. Továbbá: Nicușor Dan Georgia Melonival kürtölte össze az uniós tagállamokat a kohéziós politika megvédése érdekében.