// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Hurrá! Megint van esély arra, hogy épüljön néhány kilométernyi autópálya Bihar megyében

// HIRDETÉS

Legalábbis két szakasz kivitelezőjét kiválasztották.

Mi már nem merünk semmit ígérni, de annyi tény: az Országos Közútkezelő Társaság győztest hirdetett az észak-erdélyi autópálya két Bihar megyei szakaszának megépítésére.

Rossz hír a jóban: összesen három szakasz van, és a harmadik esetében egyelőre még kivárnak.

De: a Bihar megyei kormányhivatal keddi közlése szerint annyi már bizonyos, hogy a Bisztraterebes és Bihar, illetve a Bihar és Bors közötti szakasz kivitelezőjét hétfőn kiválasztották. Az építőnek ráadásul nem is kell messziről jönnie, ugyanis a győztes konzorciumok közt egy ismert nagyváradi vállalkozó, Beniamin Rus érdekeltségébe tartozó cégek- a Trameco és a Drumuri Bihor, azaz Bihari utak – is ott vannak.

A Bisztraterebes és Bihar közötti szakasz hossza 29 kilométer, a Bihar-Bors szakaszé pedig 5. Előbbi kivitelezési ideje 24, utóbbié 19 hónap – már a szerződés aláírásától számítva. Addig azonban még kell kell várni, hogy a vesztes cégek megóvják-e az eredményt.

A harmadik, 26 kilométeres Berettyószéplak-Bisztraterebes szakaszon még tart a pályázatok elbírálása – de remélhetőleg előbb-utóbb itt is győztest hirdetnek.

Hogy ebből mikor lesz autópálya, azt nehéz megjósolni. 2015-ben ugyanis egyszer már győztest hirdettek az érintett szakaszok kivitelezésére, de a nyertes cégek összevesztek egymással, és végül 2016-ban fel kellett bontani a szerződést.

Az érintett szakasz egyébként emblematikus: Berettyószéplak mellett található az a félbe hagyott viadukt, amelyet még a sztrádaépítés eredeti győztese, az amerikai Bechtel kezdett el építeni egy víztározó fölött.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro