// 2026. november 7., szombat // Rezso

És végül mégiscsak összefutott egymással Dăncilă és Juncker Bukarestben

// HIRDETÉS

Az elbaltázott hétfő esti találkozó után a repülőtéren találkoztak.

Aki lélegzetvisszafojtva várta, hogyan végződik Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnökének bukaresti látogatása, találkozik-e a Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozójára érkezett brüsszeli főgóré Viorica Dăncilă román miniszterelnökkel a kudarcba és röhejbe fulladt hétfő esti megbeszélés után, most elengedheti a fotel karfáját: megvolt a találkozó.

Juncker útban hazafelé, a repülőtéren szakított 15 percet arra, hogy találkozzon a román kormányfővel, a megbeszélésen jelen volt Corina Creţu román uniós biztos is.

Annak elkerülésére, hogy – mint az hétfőn történt – a román miniszterelnök esetleg ismét lekésse a találkozót, biztonsági játékot játszva ő ért hamarabb a helyszínre, ahol egy órán keresztül várt partnerére. Így az EB elnöke számára már nem volt kibúvó: öleléssel és arcra puszival üdvözölte a román miniszterelnököt.

A két politikus az utólag kiadott, szűkszavú közlemény szerint a január elsején kezdődő román uniós elnökségre való felkészülésről tárgyalt.

A közép-európai régió államait tömörítő kezdeményezés kilenc államfő, illetve a német külügyminiszter és az amerikai energiaügyi tárca részvételével megrendezett gazdasági fórumán egyébként Juncker arról beszélt: a térség országainak, az EU keleti és nyugati tagállamainak együtt kell működniük, egyben a jogállamiság fontosságára is kitért.

A látogatás egyébként nem végződött szerencsésen: Juncker gépe műszaki problémák miatt az eredetileg tervezettnél később szállt fel.

Lucian Şova közlekedési miniszter azonban nem ezért küldte ki a tárca ellenőrző testületét a repülőtérre, hanem azért, hogy kiderítsék: milyen körülmények között szállt le hétfőn az EB-elnök gépe, és pontosan mi történt azt megelőzően, hogy Juncker és a román kormányfő elkerülték egymást.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro