// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Ennyibe kerül a melegházasság elleni népszavazás megszervezése

// HIRDETÉS

Nem garasoskodik a kormány.

Alaposan a zsebünkbe nyúl a kormány a család fogalmának meghatározását módosító népszavazás megszervezéséhez: kormányzati források szerint a referendum mintegy százmillió lejbe kerül majd.

A Mediafax hírügynökségnek nyilatkozó források szerint a kabinet előrelátó volt, és a legutóbbi költségvetés-kiegészítéskor már el is különítette az összeget.

Mint ismeretes, az alkotmánybíróság hétfőn hagyta jóvá a polgári kezdeményezés nyomán elfogadott alkotmánymódosítást, amelynek célja, hogy a család meghatározásának módosítása révén ellehetetlenítse az azonos neműek közötti házasságot.

A kezdeményezés a Koalíció a családért indította három éve, a kormánypártok október 7-re hirdették meg a népszavazást, bár megtörténhet, hogy kétnaposra hosszabbítják majd meg a referendum időtartamát.

A taláros testület többsége úgy találta, nincs alkotmányos akadálya annak, hogy az alkotmány 48-as cikkelyét – amely a családot úgy határozza meg, mint ami a házastársak kölcsönös beleegyezésével történt házasságán és egyenlőségén alapul – úgy módosítsák, hogy a család egy férfi és egy nő kölcsönös beleegyezésével történt házasságán és egyenlőségén alapul.

A kezdeményezésért egyházi támogatással 3 millió aláírást gyűjtő Koalíció a családért civil tömörülés többször hangsúlyozta, hogy nem az egyszülős vagy az özvegyen maradottak családjának alkotmányos védelmét szeretnék csökkenteni. Kampányanyagaikból kiderül, hogy egyszerűen a melegházasság alkotmányos tiltását szeretnék elérni.

A romániai jogrend, a polgári törvénykönyv egyébként sem teszi lehetővé az azonos neműek házasságát, sőt az azonos neműek külföldön kötött házasságát vagy bejegyzett élettársi kapcsolatát sem ismeri el. Így ennek az alkotmánymódosításnak – amennyiben érvényes lesz a népszavazás, és a parlament is beleírja majd az alkotmányba – nem lesz közvetlen jogi hatálya, nem változtatja meg a hazai törvényeket és szokásokat. Azt biztosítja, hogy később se lehessen az azonos neműek házasságát bevezetni a polgári törvénykönyvbe.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro