// 2026. november 7., szombat // Rezso

Élőben rúgta ki a polgármester beosztottjainak egy részét

// HIRDETÉS

Úgy járt el a büntetőügyes Cătălin Cherecheș, mint egy rossz főnök vagy kisstílű diktátorocska.

Leszámolásszagú videót tett közzé kedd délután Nagybánya polgármestere, Cătălin Cherecheș, akinek nem ez az első kétszínű kommunikációs húzása. Ma délután élőben közvetítette a hivatalos Facebook-oldalán, ahogy kvázi kirúgja a polgármesteri hivatal vezető beosztásban dolgozó munkatársainak 40 százalékát. 

Ez úgy zajlott, hogy operatív gyűlés címén összehívta a városháza igazgatóit és osztályvezetőit, lenyomott egy bő húszperces beszédet, amelyben ostorozta a hivatal személyzetét, majd felállt és elment. Túl sok konkrétumot nem említett Cherecheș, beszéde inkább egy 

középkori pellengérre állításhoz hasonlított, 

mivel információk és konkrét intézkedések bejelentése helyett megelégedett a nyilvános megalázással. A stiridecluj.ro szerint a polgármester a 11 igazgatói állás közül 5-öt, a 22 osztályvezetői közül 12-t szüntet meg, az osztályvezetők pedig egyben irodavezetők is lesznek.

Az új szervezeti felépítést jóvá kell hagynia a Köztisztviselők Országos Ügynökségének, és meg kell szavazza Nagybánya önkormányzata is, de Cherecheș videója is még csak azzal zárul, hogy felkéri egyik beosztottját, tartson vele az irodájába, és véglegesítsék a hivatal új szervezeti felépítését. A jelenlegi felépítés szerint a hivatal 527 poszttal működik, ezek közötte 58 számít vezető beosztásnak.

Annyi konkrétum hangzik el a videó elején, hogy Cherecheș átszervezésre ítélte a közigazgatási főosztályt, a fejlesztési főosztályt – benne a beruházási és a pályázati igazgatóságokkal –, a helyi rendőrséget, a szociális osztályt, a zöldövezetekkel foglalkozó osztályt és a városi főépítész hivatalát. 

Felrója, hogy a polgármesteri hivatal a dolce far niente jegyében működik, amikor ő vagy az alpolgármesterek nem tartózkodnak bent, legalább 250 megoldatlan ügyről van tudomása, közülük a köztisztaság romlását, a város elszemetesedését emelte ki többször is. Illetve azt, hogy a kormány szerinte megduplázta a köztisztviselők fizetését, akiknek a hatékonysága ennek ellenére nem nőtt, felelősséget a döntésekért viszont egyedül ő visel a hivatalban úgy, hogy egyesek megpróbálják őt szabotálni is. 

Azt is sugallta, hogy a fizetésemelések a fejlesztési kiadások rovására történtek, neki pedig a kormánynál és más politikai döntéshozóknál kell pénzért kuncsorognia, ha el akarja kerülni, hogy egységesen mindenki fizetését levágja a polgármesteri hivatalban.

Cherecheș fizikailag is el akar határolódni saját hivatalától, 

az egyik legfurcsább bejelentése ugyanis az, hogy ezentúl havonta egyszer hajlandó ott megjelenni, a fennmaradó időt inkább terepen tölti, és aki alá szeretne iratni vele valamit, az majd keresse meg a városban.

A polgármesteri videó kommunikációs húzásként bevált, alatta egyöntetűen ünneplik a kommentelők a hős Cherecheșt, aki rendet tesz a városban és a hivatalban. Ez viszont nem az első és egyetlen ilyen húzása. Érdemes felidézni, amikor

  • az oktatás csökkent színvonalára hivatkozva győzködte a magyar szülőket, hogy a Németh László középiskola helyett írassák inkább román iskolákba a gyermekeiket;
  • vagy ahogy korrupciós ügy vádlottjaként maga is aláírta az USR alkotmánymódosítási kezdeményezését, amely szerint ne láthasson el közfeladatot olyan személy, akit jogerősen elítéltek, vagy aki ellen büntetőeljárás van folyamatban. De úgy írta alá, hogy azzal érvénytelenítette a teljes aláírásgyűjtő ívet a saját és a tanácsosok aláírásával együtt, mivel beírta a nevét és szignálta a gyűjtésre felhatalmazott személy rubrikáját is, miközben ő nem volt erre felhatalmazva.

Cătălin Cherecheș gyakorlatilag a fogdából nyerte meg a polgármesterválasztást 2016 nyarán, ahol előzetes letartóztatásban volt négy hónapig. A vádirat szerint tetten érték, amint 30 ezer lejt vesz át a helyi labdarúgóklub elnökétől, akit ő győzött meg, hogy vállalja el a klub vezetését azzal, hogy a város finanszírozni fogja a klubot, és az adósságait is kifizeti. Cserében visszakérte magának a klubnak folyósított összeg egy részét.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro