// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Ön mit szólna hozzá, ha a gyerekének egy konténerben kellene tanulnia?

// HIRDETÉS

Egy temesvári iskolában összkomfortosnak mondott konténerekben alakítottak ki osztálytermeket.

Sajátos kinézetű „osztálytermek” várják a tanév kezdetén a temesvári 30-as számú általános iskola diákjainak egy részét: konténereket állítottak fel az udvaron, azokban alakítottak ki osztálytermeket.

Nem valamiféle kísérletről van szó, amely arról szól, hogy kiragadják a gyerekeket az unalmas, megszokott iskolai miliőből, hanem a kényszer vitte rá az iskola vezetőit a lépésre.

A tanintézetben ugyanis akkora a túlzsúfoltság, hogy egyszerűen nincs már elegendő osztályterem, így a délutáni tanítást is be kellett vezetni.

Mihaela Şora, az iskola igazgatója a Mediafax hírügynökségnek elmondta, szeptember 10-étől mintegy 150 diák tanul majd az udvaron felállított hat konténer valamelyikében.

A konténereket amúgy az önkormányzat vásárolta 100 000 euróért.

Az igazgató szerint a konténerekben minden megtalálható, ami az oktatáshoz szükséges, még mellékhelyiséggel is rendelkeznek. Csatlakoztatják őket a víz- és villanyáram-hálózatra is, ellátják a szükséges bútorzattal, és már jöhetnek is a diákok.

Mint elmondta, még ezzel sem sikerül teljesen felszámolni a délutáni oktatást, ugyanis az iskola iránt hatalmas az érdeklődés, olyannyira, hogy két év alatt megkétszereződött az osztályok száma: 28-ról 47-re nőtt.
Jelenleg 15 osztály tanulóinak kell délután iskolába járniuk,

Nicolae Robu, Temesvár polgármestere megerősítette: az egyik legnépszerűbb iskoláról van szó, ezért két új épületszárnnyal kívánják bővíteni – ehhez viszont most keresik a forrásokat.

Az iskolát eredetileg 900 diák befogadására tervezték, de a tanulók száma hamarosan eléri a 2400-at.

A város önkormányzata egyébként három másik, hasonló iskolában is konténerekkel oldja meg a zsúfoltságot, erre a célra 30 további konténert vásárol.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro