Nagyváradon évek óta nincs ahol művészfilmet nézni. Most az erdélyi filmfesztivál vezetősége is tenne erről.
Közös projekt révén élesztené újra Nagyvárad egykori filmszínházát, a Szabadság (Libertatea) mozit a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) és a város vezetése. A szerdán tartott közös sajtótájékoztatón Tudor Giurgiu rendező, a TIFF elnöke is sajnálatosnak nevezte, hogy a városban nincs olyan hely, ahol európai és/vagy művészfilmeket lehetne vetíteni. A belvárosi mozik bezárása óta Váradon multiplexekben van filmvetítés, többnyire az aktuális kasszasikereket lehet megnézni.
Giurgiu szerint ezeket nem volt könnyű megtalálni, ez jelentette a legnagyobb kihívást számukra, vallotta be, ugyanis nincsenek mozik a városban. Holott szerinte a város nagy filmes hagyományokkal rendelkezik, 1917-ben például az európai hírű dán színész, Psilander Valdemar is ellátogatott ide.
Giurgiu azt szeretné, hogy kolozsvári mintára – ahol a TIFF-esek rávették az önkormányzatot a régi mozik felújítására, működtetésére – Nagyváradon is felélesztenék a mozizás hagyományát. A terv első lépése a város legszebb filmszínházának, a Fekete Sas Palotában található Szabadság mozinak a felújítása és beüzemelése lenne. Ezt egyébként már régóta tervezi az önkormányzat, csak egyelőre nem találta meg a szükséges anyagi forrásokat.
A terv szerint a váradi szecesszió gyöngyszemének tartott palota kistermét multifunkcionális teremként hasznosítanák, és az itt szervezett kisebb rendezvények bevételéből tartanák fel a mozit, ugyanis a fő tevékenység továbbra is a filmvetítés lenne.
ehhez ajánlották fel a segítségüket az önkormányzatnak. Ez januárban hagyta jóvá a kommunizmusban még Nagyvárad (Oradea), a rendszerváltás után Szabadság (Libertatea) néven futó mozi felújításának műszaki-gazdasági mutatóit. A beruházást mintegy 5 millió euróra becsülik, eredeti állapotukba állítanák vissza a szecessziós belső tereket, melyekben az elmúlt évtizedekben végrehajtott részfelújítások során nem kevés kárt tettek a hozzá nem értő kezek.
A főtéri filmszínház a 2000-es évek elején zárt be, a nagytermet ezután egy ideig játékteremként használták, falait olajfestékkel festették le. A kisteremben 2010-ben nyílt ismét mozi, a kolozsvári Chicago Tour cég és a helyi Metrion Egyesület működtette az európai filmtermésre fókuszálva, de nem bizonyult hosszú életűnek. A nagyterem 400, a kicsi mintegy 150 nézőt képes befogadni.
A TIFF a hétvégén, szeptember 7-9-én tartja a kolozsvári fesztiválnál kisebb léptékű, de a TIFF-karaván más állomásaihoz képest nagyszabású váradi kiadását. A három nap alatt olyan helyszíneken zajlanak párhuzamosan filmvetítések, mint a Szent László tér, a vár, a neológ zsinagóga, a színház, a Partiumi Keresztény Egyetem és a Lokál nevű kocsma. A hazai filmtermés legújabb díjnyertes alkotásait láthatja a közönség, de számos magyar és európai film is szerepel a programban. A kínálatról bővebben ITT írtunk.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.