// 2026. november 7., szombat // Rezso

Óriási vívmány: végre nekiállunk irtani a parlagfüvet

// HIRDETÉS

Lassan a fél ország allergiás lett, mire alkalmazni kezdik a parlagfűtörvényt.

Idén tavasztól van Romániának is parlagfűtörvénye, de a kormány csak a mai ülésén fogadta el az alkalmazását lehetővé tévő, kiegészítő szabályozást. Ennek értelmében minden telektulajdonos köteles június 5-ig kiirtani a saját területéről a parlagfüvet (Ambrosia artemisiifolia), különben tetemes bírság vár rá:

  • a burjánzó parlagfüvet telkükön hagyó magánszemélyekre 750-5000 lej között;
  • jogi személyekre akár húszezer lejes bírságot is ki lehet szabni.

A telektulajdonosoknak minden év június 5-ig ki kell kiirtani ezt az invazív növényt, mert ekkor kezd el virágzani, a pollenje pedig az egyik leggyakoribb és erősebb allergén.

A mezőgazdasági minisztérium külön honlapot fog készíttetni a parlagfűről, és ott, ahol legelterjedtebb a növény az országban, minden település és minden telektulajdonos szórólapot is kap a növény jelentette veszélyről és irtásának módjáról.

A parlagfű által megszállt telkekről településszintű nyilvántartásokat fognak vezetni, amelyeket május 25-ig összesítenek, június 5. után pedig büntetik azokat, akik nem irtották ki a saját telkükről. A telkek tulajdonosai mellett felelősek lesznek a parlagfű irtásáért, a növény megtelepedésének és elterjedésének megakadályozásáért a közutak és vasutak, folyóvizek, tópartok kezelői, az öntözőrendszerek és haltenyésztő medencék gondnokai és az építkezési munkálatok haszonélvezői is.

Az ellenőrzéseket a prefektus rendelete nyomán a megyei mezőgazdasági igazgatóságok szakértőiből, környezetőrökből, közegészségügyi szakemberekből és a helyi hatóságok embereiből összeállított csoportok fogják végezni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro