Az udvarteres város ünnepe tele van színekkel, minden emberléptékű és családias hangulatú.
Nehéz elfogultság nélkül írni az éppen zajló kézdivásárhelyi Őszi Sokadalomról, amely a jelen sorok írójának szülővárosában zajlik, és annak is a legnagyobb és legszebb eseményéről van szó. Az ügyet csupán az könnyíti meg, hogy legalább egy évtizede nem jártam az udvarterek városának ünnepén, amely „élőben” is olyan, mint ahogyan azt a fotók sugallják: tiritarka, daloktól hangos, sülthús-illatú és – szerencsére – sokkal olcsóbb, mint az Erdély nyugatabb felében zajló hasonszőrű rendezvények.
Az Őszi Sokadalom évről évre értékszüretként hirdeti magát, ami a tapasztaltak alapján azt jelenti: a kulturális, gyerek-, sport- és gasztronómiai programok mellett a céhes városban nagy hangsúlyt fektetnek a helyi és környékbeli termékek vásárára, ami a háromnapos rendezvény ideje alatt a főtéren zajlik. Egész kellemes volt, mint egy meglepetés, mutatjuk, miért:

Székely népviseletből bőséges a kínálat, minden korosztály meg van szólítva. A kisbabáknak való viseletet például 160 lejért lehet beszerezni.

Igen kelendőek a kézműves termékek is. A ruhás standnál rendszeresen nagy a forgalom.

Előnyben a helyi termékek: ez az úriember hársmézet kínál a vásárban,

...ahol még 19. századi öltözékekben is felvonultak. Nem hiába hívták Kézdivásárhelyt egykoron a székelyföldi Párizsnak.

A városi parkban pityókafesztivál zajlik. Nem könnyű kitalálni, hogy a kézdi főzőversenynek mi az első számú alapszabálya.

A szokásos lacikonyhák is teljes gőzzel üzemelnek az Őszi Sokadalmon. 20 lejből jól tudtunk lakni, 7 lej a lángos, 5 lej a csapolt sör mindenfelé. (Kollégák, ide lehet költözni!)

A vásár bejárata a legcukibb fotózkodóhelynek számít most a városban. Az esernyő-díszlet hagyomány, a medve kartonból van.

Ez a csodaszép hinta a gyerekváros legnépszerűbbje. Itt érdemes megjegyezni, hogy a szervezők minden helyszínt ízlésesen, sok-sok színt használva rendeztek be. Példaértékű, ez az igazság. (Az elfogultságot mintha már említettem volna.

Ilyen is csak itt van: a kitűnő helyi fúvószenekar és mazsorettcsoport volt az Iris és a Pokolgép előzenekara.

A román rock legendájának számító Iris jelenlétét nem nagyon indokolta semmi (a koncert elején konkrétan ketten voltak a színpad előtt), a Pokolgép viszont összehívta a környékbeli rock-katonákat.
A fotók egy részét a szerző készítette, a többit az Őszi Sokadalom Facebook-oldaláról válogattuk.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.