Alakulgat az ország első szecessziós múzeuma, a nagyváradi Darvas–La Roche-ház.
Túl van már a nagyobb szabású kezdeti munkálatokon az ország első szecessziós múzeumaként is működő nagyváradi Darvas–La Roche-ház felújításával megbízott kivitelező. Mircea Mălan alpolgármester csütörtökön a helyszínen tartott sajtótájékoztatón számolt be az uniós pénzből finanszírozott munkálatok menetéről és ismertette a további terveket. Elhangzott, eddig az épület eredeti állapotának a helyreállításán dolgoztak a munkások, azaz
Így kitörték az utólag felhúzott falakat és visszaállították az ingatlan eredeti tagolását. Emellett szinte befejeződött a tetőzet helyreállítása és az udvarra, illetve Sebes-Körösre néző belső homlokzat felújítása.
A villany-, víz- és csatornahálózat cseréje is megtörtént, és a liftakna is elkészült, a háromszintes épületbe ugyanis egy felvonót is beüzemelnek elsősorban a mozgáskorlátozott személyek számára. Mindezzel együtt ez még csak az összmunkálatok mintegy 15 százalékát jelenti, mondta az alpolgármester, aki azon reményének adott hangot, hogy sikerül felgyorsítani a munkálatok ütemét.
A kivitelező Constructorul Sălard cég igazgatója, Eugen Guba ellenben arra hívta fel a figyelmet, hogy az épület eredeti állapotának helyreállítása aprólékos feladat, főleg, hogy az szecessziós stílusban készült és múzeumként fog működni. Csupán a festett üvegablakok sablonját háromszor kellett megtervezni ahhoz, hogy azok megfeleljenek az épen megmaradt eredeti vitrail-oknak. A teljes díszítést a történelmi hűség jegyében „varázsolják újra”, ehhez pedig budapesti és kolozsvári mesterek segítségét kérték.

A ház eredeti festett üvegablai a többinek is mintául szolgálnak. Fotó: Oradea.ro
A Darvas–La Roche-ház felújítása 5,1 millió lejbe kerül, ezt nagyrészt uniós pénzből fedezik, a kétszázalékos önrészt a városkasszából biztosítják. A felújítás után az épület földszintje és az emeleti termek egy része – melyben megmaradt az eredeti berendezés – múzeumként működik, míg a nagyterem, a terasz és az udvar kiállítótérként szolgál majd.
Az épületben festő-, szobrász- és kézművesműhelyek is helyet kapnak, ahol főként gyerekek számára tartanak majd foglalkozásokat, de kísérleti színházi előadásokat, konferenciákat is befogad majd. Az uniós projekt célkitűzése szerint a 2020-ig tartó felújítást követően a korábbi évi háromezerről ötezerre kell növelni a látogatók számát. A Darvas–La Roche-ház
a háromszintes villa megrendelői Darvas Imre faipari nagyvállalkozó és felesége, Schutz Margit voltak. Mai nevét a hátsó bejárat kapuja felett szereplő cégtábla adta, ugyanis az ingatlan nemcsak magánházként szolgált, hanem a váradi vállalkozó és svájci bankár társa, Alfred La Roche közös részvénytársaságának irodái is itt működtek.
A Rimanóczy utcai épület később magánlakásoknak és az azóta csődbe ment Nagyváradi Bihar FC labdarúgóklubnak adott otthont. Az önkormányzat azzal a nem titkolt céllal vásárolta meg a klubszékhely mellé az addig magántulajdonban lévő épületrészt, hogy uniós támogatással felújítsa, és idegenforgalmi látványosságként kamatoztassa az ingatlant.
Az épület hányattatott sorsáról korábbi tulajdonosa, Simon Judit újságíró mesélt a Főtérnek:
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.