// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Vasárnap este sem lankadt a tüntetők kormányváltó hangulata

// HIRDETÉS

Mintegy tízezren vonultak utcára a Viorica Dăncilă vezette kabinet távozását követelve.

A péntekihez hasonló erőszakos cselekmények nem történtek, rendőri intézkedésre azonban sor került vasárnap este Bukarestben, ahol ismét ezrek gyűltek össze a kormánypalota előtt a  Viorica Dăncilă vezette kormány leváltását követelve. A demonstrálók emellett a büntetett előéletűek, elsősorban Liviu Dragnea szociáldemokrata párt- és házelnök eltávolítását szeretnék a hatalomból.

A vasárnap esti demonstráción nem lehetett már olyan erőszakos jeleneteket látni, mint a tüntetéssorozat első napján, pénteken, amikor a diaszpóra által kezdeményezett, mintegy 60-80 ezresre becsült kormányellenes megmozdulásnak – a tömegben elvegyülő rendbontók sorozatos provokációira hivatkozva – erőszakos tömegoszlatással vetett véget a csendőrség.

A csendőrség eközben folytatta a péntek esti rendbontások felelősei utáni hajtóvadászatot, és saját közlése szerint vasárnap este is sikerrel járt:

azonosított és kiemelt egy személyt a tömegből, akit azzal gyanúsítanak, hogy részt vett az augusztus 10-ei erőszakos cselekményekben.

A férfit ellenőrzésre bekísérték a rendőrségre – jelentette be a csendőrség.

A tüntetők egyébként nem maradtak egy helyben: egy csoportjuk elindult a parlament felé, azonban egy órával később már vissza is tértek a kormánypalotához. A vonulók miatt a környező utcákban leállt a forgalom.

A korrupcióellenes jelszavakkal másfél éve kezdődött ellenzéki tüntetéseket szervező Facebook-csoportok azt hangoztatják: addig fognak tüntetni, amíg el nem érik a Dăncilă-kormány lemondását, amely szerintük azáltal és méltatlanná vált egy európai uniós ország vezetésére, hogy karhatalmi erőszakkal próbálta elhallgatatni bírálóit.

Vasárnap este az ország más nagyvárosaiban is folytatódtak a kormányellenes tüntetések.

Közben a pénteki csendőri fellépés

19, magát vétlennek mondó áldozata bűnvádi feljelentést tett a katonai ügyészségen a sérüléseit okozó csendőrök ellen.

Ugyancsak vasárnap a bukaresti első kerületi bíróság elrendelte annak a két fiatalembernek az előzetes letartóztatását, akik a gyanú szerint részt vettek két földre került csendőr ütlegelésében.

A pénteki összetűzések nyomán kórházba szállított 70 ember közül vasárnap még heten voltak kórházban, közöttük három csendőr.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro