// 2026. november 9., hétfő // Tivadar

Újabb tüntetéshullám az országban

// HIRDETÉS

Számbelileg kisebbek a tüntetések, de legalább annyira nagy a felháborodás, mint tegnap.

Szombat estére mintegy tízezer ember gyűlt össze a bukaresti Victoriei téren egy újabb kormányellenes tüntetésre. Ezúttal a felháborodás is az utcára vitte az embereket, amit a csendőrök tegnap esti, a békés tüntetőkkel is erőszakos fellépése váltott ki.

A demonstrálók között van a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke is. Ludovic Orban keresztülment a tömegen, és a csendőrök által felállított védőkorlát előtt állt meg – írja az Agerpres hírügynökség. A tüntetésen részt vesz az USR vezetése is, ahogy tegnap.

A tüntetők között sok a kisgyermekes szülő. A demonstrálók román, amerikai, brit, kanadai, belgiumi és spanyol zászlókat lengetnek, ugyanakkor dobokkal, vuvuzelákkal vannak felszerelkezve. Kevesebb a skandálás, mint a pénteki tüntetésen, és nyugodt a hangulat. A Victoriei tér körül csendőrök, rendőrök és rohammentősök vannak. 

Kolozsváron mintegy két-háromezren, Brassóban és Temesváron ezerötszázan, Nagyszebenben kétezerötszázan, Konstancán mintegy ezren tüntetnek szombat este a Digi24 hírtelevízió összesítése szerint.

Kolozsváron a tegnapihoz képest harmadára csökkent a tüntetők létszáma, és ezúttal nem hagyták el a belvárost, mint tegnap, amikor az egy kilométer hosszú tömeg bejárta a Mărăști negyedet.

Ma este a prefektúra előtt tüntetnek most már másfél órája megbénítva a közlekedést a város kelet-nyugati tengelyén. A tömeg csak a mentőautókat engedi át. A prefektúra épülete előtt felsorakozó csendőröknek azt skandálták, hogy ne védjék a tolvajokat, és külön felhívták a figyelmüket, hogy a törvénytelen és lelkiismeretük elleni parancsokat ne hajtsák végre.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro