// 2026. szeptember 23., szerda // Tekla

Untold-sztori: így épül a fesztiválmonstrum az ablakunk alatt

// HIRDETÉS

Lehet szeretni vagy nem szeretni, két nap múlva már dübörög az ország legnagyobb fesztiválja. Az Untold háza táján jártunk.

Tavaly 330 ezren buliztak az ország legnagyobb fesztiválján, az előkészületek alapján pedig idén még több részvevőt várnak csütörtöktől Kolozsvárra az Untold negyedik kiadására. Az előző évekhez képest korábban, már múlt héten elkezdték elkeríteni a Sétatér környékét, kedden délben a sportcsarnok előtti térre már csak karszalaggal engedték be az embereket.

Az Untold idén is feje tetejére állította a környékbeliek megszokott életét, az aréna és sportcsarnok környékén naponta módosulnak a forgalmi korlátozások. Lépten-nyomon tanácstalan embereket látni, akik jobb híján az elkerített részeket vigyázó őröktől érdeklődnek a 30-as autóbusz vagy a villamos aktuális menetrendjéről. Azt, hogy a következő napokban hogyan és mivel lehet majd közlekedni a környéken, illetve mely utcák lesznek lezárva, ITT olvashatják.

A szervezők szerint a fesztivál első kiadásának költségvetése 5,5 millió euró volt és a résztvevők számának emelkedésével együtt nőtt, idén elérte a 12 millió eurót. Azt is állítják, hogy az Untold első évben 18 millió eurós bevételt hozott a városnak – a taxis cégek, vendéglátó egységek és szállásadók egyaránt nyertek általa –, és az összeg a fesztivál hírnevének növekedésével arányosan nőtt, tavaly már szinte a duplájára, 32 millió euróra.

Az Untold idén is mesés díszletekkel várja a bulizókat, csütörtök délutántól hétfő hajnalig a világ legjobb lemezlovasai szolgáltatják a talpalávalót, idén a legnagyobb nevek a Black Eyed Peas, a The Chainsmokers, a The Prodigy, Armin van Buuren, Tiesto és Steve Aoki. A bővebb programról és jegyárakról a rendezvény honlapján olvashatnak.

A fesztivál külföldiek ezreit vonzza a kincses városba, ennek ellenére a kolozsváriak egy része továbbra is a pokolba kívánja, tavaly petíció is indult az elköltöztetésére. Nem sok sikerrel, de kedd délben az ideiglenes buszmegállóban szitkozódó helyieket hallgatva meggyőződhettünk, hogy a megítélése nem sokat változott.
 
A Sétatéren hétfőn este már csak kordonok között lehetett kutyát sétáltatni.
 
A park közepén már javában zajlott a színpadépítés, lépten-nyomon elkerített részekbe botlottunk.
 
A díszletek egy része már el is készült.
 
A többit pedig épp készítették.
 
Az aréna és sportcsarnok melletti sétányra már napok óta nem lehet kocsival behajtani.
 
Itt újabb bejárat várja a fesztiválozókat, a négy nap alatt itt lehet majd enni-inni.
 
Az aréna oldalán lévő térkép segítségével lehet tájékozódni a helyszínekről.
 
Az aréna és sportcsatnok közötti kis tér le van zárva, egyelőre raktárnak használják.
 
A sportcsarnok előtti plató is tiltott hely a hétköznapi járókelők számára.
 
Ide csak a bennfenteseknek van bejárása.
 
A buszok, villamosok utasait pedig leszorították az úttestre, nekik oda nincs betekintésük.
 
Ahogy a szomszédos tömbház lakóinak sem, de hallani annál többet fognak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon
Krónika

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon

A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek
Székelyhon

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Fegyveres kísérők állig feketében – videót és részleteket tettek közzé a ma hajnali Georgescu-kiemelésről
Székelyhon

Fegyveres kísérők állig feketében – videót és részleteket tettek közzé a ma hajnali Georgescu-kiemelésről

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.

// még több főtér.ro