// 2026. november 3., kedd // Győző

Tőkés: a centenárium jó alkalom a román-magyar megbékélésre

// HIRDETÉS

Számítanunk kell Magyarország védhatalmi szerepvállalására, ismételte meg Tőkés László Tusványoson azt a kijelentését, amelyért korábban elvették a román állami kitüntetését.

Nagy-Románia létrejöttének centenáriuma jó alkalom lenne a román-magyar viszony rendezésére, jelentette ki szombaton Tusványoson Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke az Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott fórumon.

Rámutatott, az erdélyi magyarság ügye közel száz évvel elcsatolása után is rendezetlen, és többé-kevésbé így van a többi elszakított nemzetrésszel is.

A román centenáriumi jubilálás jobbára nacionalista, nacionálkommunista klisékre épül,

központi eleme a magyarságról alkotott hagyományos ellenségkép kultiválása, közölte. Nincs kétsége afelől, hogy „a magyarság beolvasztására, kiszorítására és megsemmisítésére irányuló, poszttrianoni tradicionális pánromán nemzetstratégia” változott formában továbbra is érvényben maradt, mutatott rá. Azt a Bukarest által gyakran hangoztatott tézist is a Ceauşescu-doktrína tovább élésének nevezte, hogy „a kisebbségi kérdés Romániában példás megoldást nyert”.

Tőkés László sajnálatosnak tartja, hogy az Európai Unió „a beözönlő muszlimok emberi jogaira” koncentrál, és szinte ügyet sem vet őshonos kisebbségeire, és maga is egyfajta magyarellenes politikai kurzus vonalán halad.

Orbán Viktort idézve kijelentette: a lehetetlenre kell vállalkozni, hogy a magyarellenességgel szembeszállva, szívós küzdelemmel és kellő politikai bölcsességgel áttörést lehessen elérni nemzet- és kisebbségpolitikai téren mind Európában, mind a Kárpát-medencében, mind pedig Erdélyben.

„Ebben a tekintetben éppen úgy számítanunk kell Magyarország védhatalmi szerepvállalására,

miként a kárpátaljai magyar testvéreink tehetik ezt” - ismételte meg azt a kijelentését, amelyért megfosztották román állami kitüntetésétől.

Tőkés László úgy vélte: a román centenárium mindezek ellenére jó alkalom lenne az erdélyi magyarság ügyének megoldására, a románok és magyarok megbékélésére. „Ha a hatalomba visszatérő kommunisták 1989 kegyelmi idejében meghiúsították, itt volna az idő, hogy újból megkíséreljük ezt” - fogalmazott az európai parlamenti képviselő.

Úgy vélte, az újabb megbékélési próbálkozáshoz azoknak a román és magyar személyiségeknek a példájából kellene ihletet meríteni, akik 1989. június 16-án, Nagy Imre és sorstársai újratemetésének napján a Budapesti nyilatkozatban kötelezték el magukat a román-magyar viszony és az erdélyi magyarság helyzetének békés rendezésére.

Tőkés László idézte az Antall József, Csoóri Sándor és Für Lajos, valamint Mihnea Berindei, Ion Vianu és Dinu Zamfirescu által aláírt dokumentum Erdélyre vonatkozó részletét. Az aláírók kijelentették: Erdélynek, amely az egymást kiegészítő kultúrák földje volt és maradt, a kulturális és vallási pluralizmus modelljévé kell válnia.

„Biztosítani kell mindegyik nemzet jogát az autonóm politikai képviselethez és a kulturális autonómiához. Ezek megvalósítása megköveteli - többek között - a magyar nyelvű oktatás megszervezését minden fokon, beleértve a kolozsvári magyar egyetem visszaállítását is” - idézte Tőkés László.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka
Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

// még több főtér.ro