// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Ennek a drogdílernek a viselkedési kódexénél precízebb dolgot ma nem talál

// HIRDETÉS

Aprólékosan leírta ügyfeleinek, hogyan kell nála füvet vásárolni.

Bár Romániát – joggal – jellegzetes balkáni országként tartják számon, ahol mindenki mindent nagyon lazán kezel – természetesen a hivatalokban is –, szabályok pedig nincsenek, vagy ha vannak, senkit sem érdekelnek, azért néhány üdítő kivétel is akad.

Mint például az a bukaresti drogdíler, aki precíz, aprólékos szabályrendszert dolgozott ki ügyfelei számára, hogy se ő, se a vásárlók ne bukjanak le.

A hangzatos használati utasítás sikerét némileg megkérdőjelezi, hogy azt a rendőrség tette közzé egy, az illető lakásán lezajlott rajtaütést követően, amely során tetten érték, amint kannabiszt adott el.

A rendőrök arról is tanúbizonyságot tettek, hogy humoruk van, a szabályzatot ugyanis azzal a kommentárral tették közzé, miszerint értékelik, hogy a díler számára fontos volt a civilizált társadalmi együttélés szabályainak betartása, azt már azonban kevésbé, hogy a lakásban egy kiló kannabiszt és MDMA-tablettákat találtak, ami miatt az aprólékos illetőt előzetes letartóztatásba is helyezték.

A szabályzat egyébként zseniális: pontokba szedve, minden apró részletre kitérve rögzíti, hogyan kell eljárniuk a vásárlóknak.

  • Az első pontja szerint 1 gramm alatti mennyiségben nem adott el füvet.
  • A második szerint hitelre nincs fű.
  • A harmadik azt rögzíti, hogy előzetes bejelentkezés nélkül vagy idegen kísérővel senki se jöjjön, mert nem engedik be.
  • A negyedikben kiképzi a potenciális vásárlókat, hogy érkezés előtt kétszer csöngessék meg a dílert, de csak akkor, ha senki sincs a lépcsőházban.
  • A következő pont is az elővigyázatosságról szól: a felvonóval vagy a harmadik, vagy az ötödik emeletig kell felmenni, semmiképp sem a negyedikig. (Ebből bonyolult logikai műveletekkel kikövetkeztethető, hogy a nepper a negyediken tevékenykedett).
  • A hatodik pont váltotta ki a rendőrség elismerését: a lépcsőházban tilos hangoskodni, hogy ne zavarják a szomszédokat.
  • A hetedik arról szól, hogy ne várja a vásárlót senki a ház előtt, mert kamerák vannak.
  • A nyolcadik is az óvatosságról szól: ne hagyják gépkocsijukat járó motorral a ház előtt, ne akadályozzanak parkoló autókat a kiállásban, és ne parkoljanak más helyére.
  • Az utolsó pont szerint a látogatás idején mellőzni kell a kompromittáló jellegű telefonbeszélgetéseket.

És a végén még a nyitvatartást is feltüntette!

Mindez tényleg vérprofi – bár azért a kézzel írott lap helyett elegánsabb lett volna egy nyomtatott –, de az egészet komolyan beárnyékolja, hogy végül mégis lebukás lett a vége. Valószínűleg valaki nem tartotta be maradéktalanul a szabályzatot.

Végül is Románia jellegzetesen balkáni állam.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro