// 2026. november 3., kedd // Győző

Felújítják a teret, de vajon mi lesz Avram Iancu szobrával?

// HIRDETÉS

A fél világ röhög rajta, de Emil Boc szerint a kolozsvári Avram Iancu-szobor nem képezheti vita tárgyát. Punktum.

A polgármester ezt akkor szögezte le, amikor bejelentette, hogy az önkormányzat felújítaná Kolozsvár egyik legvitatottabb közterületét, az egykori Bocskai (ma Avram Iancu) teret. Az ortodox székesegyház és román színház közötti terület 1990 után nem volt korszerűsítve, és még az elöljárónak sem tetszik, ahogy kinéz.

Ezért a városháza ötletbörzét hirdetne a felújítására, de ehhez az ortodox érsekség beleegyezésére is szükség van, a terület nagy része ugyanis az egyház tulajdonában áll. Ha ezt megkapják, a teret uniós pénzből korszerűsítik a legjobbnak ítélt terv alapján.

A tervezőknek nem lesz nagy mozgásterük, ugyanis a teret uraló fő elem, Avram Iancu szobra nem képezi tárgyát, hiába a többéves civil nyomás az elköltöztetésére.

„Nem költöztetjük el Avram Iancu szobrát. Nem mozdul. Sem pro, sem kontra véleményeket nem fogadok el.

Le van zárva a téma. Felújítjuk a teret, anélkül, hogy a szobor szóba kerülne” - jelentette ki Emil Boc polgármester.

A szobrot Ilie Berindei készítette 1993-ban a magyarellenes Gheorghe Funar polgármester felkérésére. Az alkotás azonban a románok tetszését sem nyerte el egyöntetűen, olyannyira nem, hogy a Mind Bomb akciócsoport „Mi s-o urât de atâta urât” (Elegem lett ennyi csúfságból) mottóval civil kampány is indított ellene.

Avram Iancu szobra ma is sokaknak szúrja a szemét, sérti a szépérzékét. Mihai Goțiu USR-s szenátor közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy a „műalkotás” tárgya, a móc vezér is jobbat érdemelne ennél. És bár üdvözölte, hogy Emil Boc 14 év polgármesterség után végre felfigyelt arra, mennyire ronda a tér, kifogásolta, hogy a szoborról nem hirdetnek közvitát.

„Sajnos, a polgármester úrnak nincs bátorsága rátenni az ujját a vérző sebre”

- jelentette ki az USR-s honatya. Mihai Goțiu szerint erre már csak amiatt is szükség lenne, mert a fél világ Kolozsváron röhög a szobor miatt. A szenátor a francia Le Routard útikönyvet hozta fel példaként, melyben az alkotást a „kimondhatatlanul komikus” jelzővel illették.

Goțiu szerint „a városrendezési kudarc” miatt a tér sem funkcionális, így nem is használják a kolozsváriak. A „hab a tortán” a szobor körüli szökőkút, mutat rá, ami valósággal megkoronázza az egykori grandomán elöljáró, Funar életművét.

Elegendő köztéri szobor van, amely modellként szolgálhatna egy új Iancu-szoborhoz, véli Goțiu, aki szerint a városnak nem kellene tovább röhögtetnie magát a jelenlegivel. És, teszi hozzá, a városvezetés azáltal, hogy ellenállva a civil szféra követelésének elutasítja a vitát és tabunak nyilvánítja a szobrot, óriásit lép vissza az időben, így nem lehet büszke döntésére.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka
Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

// még több főtér.ro