// 2026. október 15., csütörtök // Teréz

Tutorokkal zárkóztatja fel a gólyáit a BBTE

// HIRDETÉS

Jegyzetelési módszerek, előadástechnika, tudományos szövegírás, időmenedzsment – mindenkit ott képeznek, ahol hátrányban érzi magát.

Komplex felzárkóztatási programot indít a Babeș–Bolyai Tudományegyetem az ősszel tanulmányaikat elkezdő diákok számára – közölte ma az egyetem. A StudHub BBTE célja az egyetemi (majd szakmai) siker feltételeinek biztosítása szakterülettől függetlenül. 

Hosszabb távon az egyetem szakmai segítség nyújtása révén csökkenteni szeretné az egyetemisták lemorzsólódását, hogy minél több BBTE-n tanulmányokat folytató diák sikeresen végezze el a megkezdett felsőoktatási képzést.

Minden résztvevőt egy tutor (a projektben résztvevő tanár) kísér az első év folyamán. Ezenkívül olyan műhelyeken vehetnek részt, amelyek a sikerhez szükséges készségeket és képességeket (soft skilleket) fejlesztik: jegyzetelési módszerek, előadástechnika, tudományos szövegírás, időmenedzsment. A diákok karriertanácsadásra is jelentkezhetnek, és elsajátíthatják a hatékony önmotivációs stratégiák és stresszkezelés alapjait is.

Minden résztvevő használhatja az egyetem Tanulási Központjának felszerelését: számítógépek, laptopok, internet, egyéni és csoportos tanulásra alkalmas közösségi terek, valamint részt vehet az itt megszervezett filmklubokon, társasjáték-esteken, kirándulásokon.

A Tanulási Központba már a jelenleg zajló felvételi során lehet jelentkezni, valamint a 2018/2019-es tanév kezdetén a program Facebook-oldalán. A programot a Világbank támogatja.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai
Főtér

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Krónika

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro