Mert parkolók már nem kellenek, csak a kerékpároknak. Autóval nincs mit keresni a belvárosban. Slussz!
Kolozsvár lenne az új London az új városrendezési terv szerint, melyről pénteki ülésén szavaz a helyi tanács. Dan Tarcea alpolgármester csütörtökön egy helyi rádióadónak elmondta: ez „fontos változtatásokat” tartalmaz.
Ezek egyike, hogy megkönnyítik az építkezési engedély kiváltását a városban építkezni akarók számára.
„Hogy tudják, akik építkezni akarnak, hova és hogyan építhetnek” - mondta Tarcea.
Gyakorlatilag megoldanak pár működési hibát, indokolta a változtatást az alpolgármester a szövevényes kolozsvári ingatlanpiacra utalva.
A legfontosabb változtatás, hogy a belvárosban (!) építkezőknek már nem kell parkolóhelyről gondoskodniuk. A jelenlegi szabályozás szerint a kincses városban csak akkor működtethet valaki szállodát, irodaházat stb, ha megfelelő számú parkolóhely is tartozik hozzá. Gyakorlatilag ez az oka annak, hogy a kincses város egyik legimpozánsabb műemlék épülete, a Continental (volt New York) szálló évek óta üresen áll.
A belváros szívében a jövőben nem kellenek parkolóhelyek, mondja Tarcea. Az alpolgármester szerint így akarják felszabadítani a városközpontot a gépkocsiktól.
„Úgy gondolom, hogy ez egy jó döntés. London volt a példa, ahol úgy építenek ezer lakrészes tömbházakat, hogy csak két parkolóhely van. De van hely ezer biciklinek” - jelentette ki.
A jelenlegi parkolóhelyeket nem számolják fel, biztosította a lakosokat az alpolgármester, csak újakat nem kötelező létrehozni. A belváros lakói ezek hiányában is modernizálhatják házaikat és emeletet is húzhatnak rá. Vagy akár többemeletes irodaházakat is építhetnek. Szabad az út!
Ellenben nem közlekedhetnek autóval.
„A központban lakóknak világos kell, hogy legyen, hogy nincs mit keressenek a belvárosban autóval” - jelentette ki Tarcea.
Mivel közel az összes közintézmény, nem kell autóval furikázni, az a cél, hogy a belváros a gyalogosoké legyen.
A kolozsvári városvezetés már számos kísérletet tett a belvárosi gépkocsiforgalom csökkentésére, kisebb-nagyobb sikerrel. Ilyen a buszsáv leválasztása vagy a parkolás megdrágítása. Emil Boc polgármester tavaly még azzal riogatott, hogy megtiltják a nem belvárosban lakó szülőknek, hogy központi elitiskolákba járassák gyerekeiket, mivel ezáltal is kisebb lenne a dugó.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Egy 16 és egy 17 éves fiatal vesztette életét a csütörtök délutáni csíkverebesi vonatbalesetben, mindketten Tusnád községből származtak.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.

Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.
Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.
Semmi új a nap alatt: minden drágulni fog. Továbbá: Nicușor Dan Georgia Melonival kürtölte össze az uniós tagállamokat a kohéziós politika megvédése érdekében.
Semmi új a nap alatt: minden drágulni fog. Továbbá: Nicușor Dan Georgia Melonival kürtölte össze az uniós tagállamokat a kohéziós politika megvédése érdekében.
Semmi rendkívüli, csupán ismét történelmi mélypontra zuhant a lej az euróval szemben. Jogosítványokkal üzletelt, és még a feletteseit is átverte egy nagyszebeni rendőr.